Ma Felícia, Bernát névnap van.
2026. 05. 20., szerda
Székesfehérvár most: 17°C, kevés felhő

KÖZÖSEN – ÉRTED – segítségnyújtás a lelki újraindításhoz

Számos családnak, egyedülállónak hozott súlyos élethelyzetet Magyarországon a több mint egy éve tartó COVID-helyzet. Székesfehérváron is sokan betegedtek meg, veszítették el családtagjaikat, barátaikat, megélhetésüket. Az ő megsegítésükre, Spányi Antal megyés püspök kezdeményezésére intézményesített összefogás jön létre, hogy támogatást adjanak a lelki újraindításhoz, a mentális felépüléshez. Sajtótájékoztatón számoltak be az összefogásról, melyben a Székesfehérvári Egyházmegye, a város Önkormányzata, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház és segítő civil szervezetek működnek együtt.

A koronavírus-világjárvány, főként annak a harmadik hulláma komoly lelki, mentális terhet rótt az emberekre, sokaknak jelentősen megromlott a mentális és pszichés állapota, tűrőképessége. A korábban ismeretlen állapot „beköltözött” minden háztartásba, emberi kapcsolatba, egyre több nyomot hagyva maga után. A létbizonytalanság, az anyagi problémák, a munkanélküliség, az egymástól való elszigetelődés, a távolságtartás, a vírussal való fertőződés, a tartós összezártság, a stressz mind-mind hatással van a családokra. Sokan veszítették el hozzátartozójukat, barátjukat, ismerősüket. A kapcsolattartás nehézségei, a búcsú hiánya, a temetés, mint az utolsó elköszönés lehetőségének szűkülése komoly következményekkel járt a gyászolók szempontjából, ezért sokan megrekedtek a gyászfolyamatban.

Spányi Antal megyés püspök kezdeményezésére KÖZÖSEN – ÉRTED mottóval összefogás jön létre, melynek a városban működő szociális intézmények szakemberei szeretnének segítő kezet nyújtani a COVID-válságban szenvedőknek a lelki, mentális újraindításhoz. Az összefogáshoz csatlakozott a Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász Központ, a Székesfehérvári Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata, a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztálya és az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ. Az egyeztetések már megkezdődtek – hangzott el a sajtótájékoztatón.
„Több mint éve kéretlenül társult az életünkhöz a COVID-helyzet. Az első döbbenet után láttuk, hogy menekülnünk kell, a segítséget elsősorban az egészségügyi dolgozóktól vártuk, akik hősiesen, erőn felül álltak és állnak helyt ma is. Látnunk kell azt a pusztítást, melyet körülöttünk végzett a járvány, sokan meghaltak, sokan lettek özvegyek, árvák. Világos, hogy ők segítségre szorulnak!” – fogalmazott Spányi Antal megyés püspök.
Hozzátette, hogy az egészségügyi ellátás és az anyagi javak biztosítása mellett szükség van a lélek gondozására. „A lélek sérül, amikor veszélyben van, sérül, ha azt kell megélnie, hogy elveszíti azokat, akiket szeretett, nem tud tőlük elbúcsúzni, megéli, hogy valaki bemegy a kórházba viszonylag épen, és nem jön ki onnan soha többé. Szinte feldolgozhatatlan élmények ezek, amelyekkel önmagában senki sem tud megbirkózni! Ehhez szaksegítség kell, amely a megfelelő szaktudással odaáll az emberek mellé. II. Szent János Pál pápát idézve: „Az embert ott kell segíteni, ahol van!” – és ez az élet minden helyzetét jelenti. Kell, hogy megszólítsuk azokat az embereket, akiknek erre szükségük van!”

Dr. Cser-Palkovics András polgármester arról beszélt, hogy mindannyiunk komfortzónáját megváltoztatta az elmúlt egy év, hatással volt a családok, a közösségek, a városok életére. „Ezért fontos, hogy összefogással igyekezzünk segítséget nyújtani a lelki újraindításhoz egyénként és közösségként egyaránt. Ebbe mindenki hozza azt a szaktudást, amilye van, és amit bele tud tenni a közösbe!” – emelte ki a városvezető.
Hozzátette: már előkészítés alatt van egy olyan intézkedés, amellyel a város egyszeri anyagi támogatást nyújtana azoknak a családoknak, akik elveszítették a szerettüket. Kiemelten segítenék azokat a kiskorúakat, akiknek elhunyt az egyik vagy mindkét szülőjük.
Jó példaként említette, hogy Székesfehérvár Önkormányzata az idősügyi ellátás terén csak idén eddig 13.305 embernek segített. A napi ellátáson, a vásárláson, az ügyintézésen túl nagyon sok szépkorú igényli a beszélgetést, a lelki törődést. A KÖZÖSEN – ÉRTED kezdeményezéshez is hozzájárulnak az önkormányzat szakemberei, az egyház hozza a hit erejét, az egészségügyi dolgozók az iránymutatásaikat, és ha ezt kiegészítjük a civil szervezetek munkájával, akkor a bajba jutott emberek érezni fogják, hogy nincsenek egyedül.

Dr. Bucsi László, a Szent György Kórház főigazgatója a COVID-válsághelyzet komolyságára hívta fel a figyelmet, riasztó számadatokkal. Ugyan a sürgősségi COVID-ambulancia betegforgalma mérséklődik, azonban egyre csökken az oltási hajlandóság. Tömeges oltásra szombaton 7.100 adag oltóanyagot kaptak, de a regisztráltak száma nem éri el a 3.000-et. Az emberek nagy része nincs tisztában a helyzettel. Két hete a Dunántúlon még Győr-Moson-Sopron megye vezetett a megbetegedéseket illetően, múlt hétre Fejér megye átvette az első helyet, de az országban is a dobogós 2. helyen vagyunk Borsod-Abaúj-Zemplén megye után. A Szent György Kórház 1.000 ágyat biztosít COVID-ellátásra, ebből 125 intenzív ágy van Fehérváron. Néhány hete döngették a csúcsokat, 123 fehérvári ágy foglalt volt súlyos állapotú beteggel.
„Nálunk a lélegeztetett emberek mintegy 84 százaléka sajnálatosan nem jön le a gépről, 100-ból 84 ember meghal! Két hűtőkonténert rendeltünk pluszban, melyek két hete tele voltak. Magyarország történetében még nem volt olyan, hogy a krematóriumokat arra kérték, dolgozzanak három műszakban. Tragikus a helyzet, és ez nem jut el az emberekhez!” – mondta, majd hozzátette, a sötétséget, a hamis információkat fel kell oldani, és oltani kell, mert a járványhullámok egyre súlyosabbak. „Az első hullám gyenge volt, a második kicsit súlyosabb, a harmadik még súlyosabb, a negyedik pedig – ha visszajön – elviheti a fél országot! Egyetlen dolog, amit tehetünk ez ellen, az a vakcina – mindegy, hogy milyen!”
Hozzátette, a Szent György Kórházban a COVID-ellátásra fordított költség ebben az évben már meghaladta az egymilliárd forintot, miközben egy “normál” évben az intenzív osztályra 400 milliót költenek.

A KÖZÖSEN – ÉRTED összefogásban résztvevő szervezetek, intézmények között hamarosan elkezdődik a szakmai egyeztetés a feladatokról, a vállalásokról és a segítségnyújtás mikéntjéről.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.