Ma Felícia, Bernát névnap van.
2026. 05. 20., szerda
Székesfehérvár most: 21°C, tiszta égbolt

A magyar katonazene napja

Lehár Ferenc, zeneszerző és katonakarmester 1870. április 30-án született. Ezen a jeles napon az ő munkássága és a magyar katonazene előtt tisztelgünk. A korabeli iratok már az 1700-as évektől megemlékeznek a Székesfehérváron állomásozó ezredek zenekarainak tevékenységéről. Az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezredhez tartozó, 1896-ban Rosner Vilmos által létrehozott, majd 1964-ben újjáalapított Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar szerves része a város életének.

„A zene gyógyír testnek és léleknek, regenerál, pihentet és csökkenti a stresszt. A kellemes dallamok még a fájdalmakat is képesek csillapítani. Köszönjük a katonazenészeknek, hogy nem csak ebben a mögöttünk álló, embert próbáló időszakban, hanem minden időben a legérzékletesebb módon, a zene nyelvén fogalmazzák meg mély elkötelezettségüket.” – így köszönti a katonazenészeket közösségi oldalán a Honvédelmi minisztérium. A korabeli iratok már az 1700-as évektől megemlékeznek a Székesfehérváron állomásozó ezredek zenekarainak tevékenységéről. A ma városunkban működő zenekar jogelődjét egy 1964. február 17-én kiadott parancsban alakították meg. A Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar mára szerves része a város életének, munkájukat 2010 óta Ruff Tamás karmester irányítja. Székesfehérvár katonaváros, így a Magyar Honvédség mellett az Önkormányzat számára is fontos a Helyőrségi Zenekar. Ezt korábban „Pro Urbe” és „Székesfehérvárért” cím és a Fricsay-díj adományozásával fejezte ki a város. A zenekart minden fehérvári jól ismeri, hiszen szinte mindig részesei a városi ünnepségeknek. Alaptevékenységeik közé a katonai rendezvényektől kezdve, a nemzeti ünnepek kiszolgálásán és a hagyományőrzésen át a nemzeti, zenei kincseink ápolása, átörökítése és megőrzése egyaránt beletartozik. Mindezek mellett a toborzásból is kiveszik részüket, mert az ifjabb generációk figyelme a katonazenén keresztül könnyedén felkelthető. Az elmúlt, koronavírussal sújtott hónapokban a katonazenészek sem a megszokott formában végezhették munkájukat, ugyanis rendészjárőrként, egészségügyi szolgálatban és határőrizeti feladatokban kell helytállniuk.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.