Ma Lőrinc névnap van.
2026. 08. 10., hétfő
Székesfehérvár most: 20°C, tiszta égbolt

Megjelent a Városi Civil Alap kiírása

Megjelent a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Városi Civil Alap civil közösségi tevékenységek támogatását elősegítő pályázati kiírása. A cél, hogy az 5000 fő feletti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek részére is elérhetővé tegyék azon célok támogatását, amelyek a Falusi Civil Alap terhére már támogatásban részesültek. A pályázat benyújtási határideje május 21., péntek 12 óra.

A Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében, a „civil közösségek tevékenységének támogatása” címmel 2020 júniusában megjelent pályázati felhívás forrást biztosított az 5000 fő vagy ez alatti lélekszámú településeken székhellyel rendelkező egyesületek és alapítványok számára. A pályázat sikere alapján, és figyelembe véve a civil szervezetek igényeit, a Kormány újabb támogatási programot indított, ezúttal az 5000 fő lakosságszám feletti településeken működő civil szervezetek számára. A Városi Civil Alap célja, hogy az 5000 fő feletti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek részére is elérhetővé tegye azon célok támogatását, amelyek a Falusi Civil Alap terhére támogatásban részesülhettek. A pályázóknak tehát lehetőségük lesz ingatlanberuházási és -felújítási támogatásra; gépjárműbeszerzési támogatásra; eszközbeszerzési támogatásra; programszervezési támogatásra, valamit kommunikációs tevékenységek támogatására pályázni. Egy pályázó azonban kizárólag egy pályázatot nyújthat be a kiírás keretében, kizárólag egy pályázati kategóriára igényelhet támogatást és több pályázó nem nyújthat be együttesen pályázatot. A pályázatokat a NIR-en keresztül 2021. május 21-én 12 óráig lehet benyújtani. A székesfehérvári civil szervezetek az Echo Innovációs Műhely szakembereitől is kérhetnek útmutatást a pályázati folyamat során bármelyik szakaszban. Berdó-Kovács Erikát a 06 30 356 2610-es telefonszámon, valamint a berdo-kovacs.erika@echomail.com e-mail címen kereshetik fel kérdéseikkel a pályázók. A pályázati kiírás az alábbi e-mail címen érhető el: https://bgazrt.hu/uj-felhivasok-a-varosi-civil-alap-kereteben/

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.