Megjelent Mohai Tamás életrajzi könyve: a Kórtalan „zenés-dumás” ősbemutatóját június 3-ra tervezik a Petz sörözőben.
Megjelent Mohai Tamás életrajzi könyve.
A székesfehérvári születésű zenész első zenekara az Ergo Sprint volt, a Faxni 1983-ban állt fel, és a legtovább működő magyar rock zenekarként tartják számon. „Nyilván az első „aranyásó” csapatan a legnagyobb élmény benne lenni. Először éled át, amit előtte csak filmekben láttál. Én általában csak a filmek elejéig, vagy maximum a közepéig jutottam, a végéig ritkán vagy még soha. Az első „aranyásást” nekem a Faxni jelentette. Közös zenei és emberi fejlődésem a testvéremmel.” – olvasható a könyvben.
Mohai Tamás stílusát a jazz, a rock, a blues és a funky vagy ezek fúziói jellemzik, a zene- és szövegírás mellett gitározik, énekel, több mint húsz évig tanított. Több zenekarban és albumban működött közre, epizódszerepet játszott a Szerelem első vérig című filmben. 1989-ben MRTon Díjat kapott, Az év zenekara címet 2005-ben nyerték el a Háborúval.
A Kórtalan – Az apám, Mohai Tamás című kötetet Mohai Marietta írta, a „zenés-dumás” ősbemutató június 3-án, csütörtökön lesz 18 órakor a Petz sörözőben. További információk a
https://www.facebook.com/events/574722500176508/?ref=newsfeed oldalon olvashatók. A kötetet a mohaimese@gmail.com címen lehet előrendelni.