Ma Zsombor névnap van.
2026. 11. 08., vasárnap
Székesfehérvár most: 1°C, erős felhőzet

Fame előbemutató – Két előadást kapnak a kórházi dolgozók

A Fame című musical előbemutatója július 23-án és 24-én lesz, amely előadásokat a Fejér Megyei Szent György kórház dolgozói nézhetnek meg köszönetképp a járvány alatt nyújtott heroikus küzdelmükért. A két premier előtti előadást a Videoton Holding Zrt. és a Vörösmarty Színház együttműködésének köszönhetően élvezhetik a kórházi dolgozók.

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Bucsi László a Fejér megyei Szent György kórház igazgatója nagyon örült a felajánlásnak, hiszen fontosnak tartja, hogy a kórház dolgozói egy ilyen időszak után mentálisan is feltöltődjenek: „Nem lesz nehéz megtölteni a két házat, hiszen háromezren vagyunk. Nagyon hálásak vagyunk, hogy rekreáció gyanánt megkapjuk ezt a lehetőséget.” Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója még a harmadik hullám előtt felvetette, hogy cége egy előadást ajándékozna a kórház dolgozói részére, de akkor a kórházigazgató még türelemre intette: „Most jött el egy nyugalmasabb időszak, és mi bízunk benne, hogy az oltások elejét fogják venni egy esetlegesen kialakuló negyedik hullámnak. Azt gondolom, hogy a legkevesebb, amit mi megtehetünk, hogy ezzel a gesztussal mondunk köszönetet azért az erőfeszítésért, amit a kórház dolgozói, az egészségügyben dolgozók tettek.” Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója szerint az elmúlt hónapok kitörölhetetlenek lesznek a jövőben, ahogy a kórházi dolgozók helytállása is: „Talán egy ilyen gesztus viszonozhatja méltóan ennek a helytállásnak a minőségét. Mi elismerésünket és hálánkat szeretnénk kifejezni. Remélhetőleg most egy olyan időszak következik, amikor a fizikai egészséget követően a mentális egészségre helyeződik a hangsúly. Meggyőződésem, hogy a kórház dolgozói a Videoton és a színház jóvoltából tartalmas kikapcsolódást élvezhetnek.” A Fame című musical castingja sikeresen lezajlott, június 5-én az olvasópróbával el is kezdődött a próbafolyamat, hogy aztán július 23-án és 24-én sok szeretettel várhassuk a Fejér Megyei Szent György Kórház dolgozóit.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.