Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 20., szerda
Székesfehérvár most: 13°C, szórványos felhőzet

Népművészeti programok, moziélménnyel

Fejér megye népzenei- és néptánchagyományait ismerteti meg az érdeklődőkkel az a sorozat, amely 2021. június 24-én, csütörtökön Kisfaludon kezdődik, és a következő hetekben Fejér megye több pontjára is eljut majd a Fonódás Kulturális Egyesület sikeres pályázatának köszönhetően. Kiállítás, ismeretterjesztő előadás, viselet-, hangszer- és táncbemutató is szerepel a kínálatban, ráadásként pedig minden helyszínen mozizhatnak is a résztvevők: a Barátság mozi „házhoz viszi” a filmeket.

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK), valamint a Fonódás Kulturális Egyesület a következő hónapokban – Pesovár Ferencre emlékezve – több eseményt is szervez, melyekhez a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Népművészet Kollégiumától elnyert 1,5 millió forint nyújt támogatást. Pesovár Ferenc néprajz-, néptánc- és népzenekutató 2020-ban lett volna 90 éves, de a járványhelyzet miatt nem volt lehetőség méltó módon megemlékezni róla – főleg a kistelepüléseken, ahol dolgozott és gyűjtött. A szervezők ezért idén nyáron elsősorban a kistelepüléseken élőknek szeretnének olyan, tavaly már sikeresnek bizonyult összművészeti programot „házhoz vinni”, amelynek középpontjában Pesovár Ferenc munkássága áll. A közel húsz éve működő Fonódás Kulturális Egyesület megalakulása óta azon dolgozik, hogy Fejér megye és Székesfehérvár kulturális életét gazdagítsa. Céljainak megvalósítása érdekében rendszeresen részt vesz pályázatokon – az NKA Népművészet Kollégiumától elnyert támogatásnak köszönhetően idén nyáron a megye több pontján valósulhatnak meg a programok, amelyek elsősorban a néptánchoz kötődnek. A szervezők igyekeztek olyan helyszíneket kiválasztani, ahol kevesebb a programlehetőség, viszont olyanok az adottságaik, hogy megszervezhetők a népművészeti események és a vetítések is. A szabadtéri helyszíneken – Kisfaludon, Börgöndpusztán és Mezőszentgyörgyön – a közönséget egy, az Alba Regia Táncegyesülettel közösen szervezett vándorkiállítás fogadja, majd egy rövid előadás hangzik el Pesovár Ferenc életéről, munkásságáról: a neves néprajzkutató tevékenységével, gyűjtéseivel jelentősen hozzájárult Fejér megyei néptánchagyományainak megismeréséhez. A néprajzi előadáson Majoros Andor, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti menedzsere kalauzolja végig a közönséget – az előadást néptáncbemutatók színesítik Majoros Róbert, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetője és Majorosné Szabó Veronika, az együttes munkatársa, táncpedagógusok előadásában, a Szedtevette zenekar muzsikájára. A helyszíneken kertmozi is lesz: a Barátság mozi modern hang- és vetítőberendezései valódi moziélménnyel ajándékozzák meg a jelenlevőket: először egy Pesovár Ferenc életéről szóló rövidfilmet vetítenek a fehérvári művészmozi munkatársai, majd egy játékfilmmel zárul a program. A mezőszentgyörgyi helyszínen a kertmozi vetítésén csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni. A kertmozi program része egy zöld kezdeményezés is, a Barátság mozi ugyanis csatlakozott az „Ültess egy fát!” mozgalomhoz, így minden helyszínen egy-egy facsemete őrzi majd az ottani vetítését emlékét – ez a hagyomány folytatódik ezeken a helyszíneken is. Népművészet a mozivásznon 2021. június 24., csütörtök Kisfaludi Közösségi Ház, sportpálya (Székesfehérvár-Kisfalud, Könyves Kálmán u. 10.)
20.00 Szabadtéri kiállítás, népzene, néptánc és film Pesovár Ferenc néprajzkutató emlékére 21.00 Kertmozi: Made in Italy – angol-olasz vígjáték 2021. június 29., kedd Börgöndpuszta, Szent Antal-kápolna melletti tér 20.00 Szabadtéri kiállítás, népzene, néptánc és film Pesovár Ferenc néprajzkutató emlékére 21.00 Kertmozi: David Copperfield rendkívüli élete – angol-amerikai vígjáték 2021. július 9., péntek Eötvös Károly Községi Könyvtár és Művelődési Ház (Mezőszentgyörgy, Eötvös utca 17.) 20.00 Szabadtéri kiállítás, népzene, néptánc és film Pesovár Ferenc néprajzkutató emlékére 21.00 Kertmozi: Made in Italy – angol-olasz vígjáték

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.