Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 20., szerda
Székesfehérvár most: 13°C, szórványos felhőzet

KÉPES program: Udvarfelújítások és okostanterem

Megújuló iskolaudvarok a Sziget utcai és a Táncsics, valamint az István király iskolában egy okostanterem várja a következő tanévtől a diákokat. A Közösségi Értékteremtő Program (KÉPES) keretében megvalósuló idei fejlesztésekről sajtótájékoztatón számoltak be szerdán az együttműködő partnerek.

A KÉPES, azaz a Közösségi Értékteremtő Program – Együtt Székesfehérvárért! elnevezésű kezdeményezés célja, hogy a vállalati szféra, az önkormányzat és a 2020-tól csatlakozott Székesfehérvári Tankerületi Központ összefogásában olyan megoldásra váró feladatok valósuljanak meg, amelyek maradandó értéket teremtenek a helyi közösség számára 2013 óta. A székesfehérvári óvodaudvarok után, 2020-tól a felújítások immár az általános iskolákban folytatódtak. A tavalyi évben három iskolaudvar újult meg: az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI Budai úti telephelye, a Zentai Úti Általános Iskola és a Hétvezér Általános Iskola, amelyek udvaráról elbontották a javíthatatlan, balesetveszélyes játszóeszközöket, és újak kerültek a helyükre. A KÉPES program 2021-ben három helyszínen folytatódik, hangzott el a mai sajtótájékoztatón. Az Önkormányzat tulajdonában lévő és a Tankerület fenntartásában működő általános iskolák közül a Táncsics Mihály Általános Iskola és a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget utcai Tagintézmény udvara újul meg. Ezen felül – a KÉPES program új elemként – elsőként az István Király Általános Iskolában egy digitális tantermet alakítanak ki, amelyet az Alba Innovár Digitális Élményközpont valósít meg. Dr. Cser-Palkovics András polgármester a példaértékű összefogás kapcsán úgy fogalmazott: „Mindig el kell mondjuk: ez a program a helyi vállalkozások akarata, kezdeményezése és munkája, valamint az önkormányzat és most már a tankerület összefogása nélkül nem valósulhatna meg. Arra külön büszke vagyok, hogy még ebben a nagyon nehéz társadalmi és gazdasági helyzetben is, amelyet a koronavírus-járvány okozott, meg tudjuk valósítani ezt a több éves hagyománnyal rendelkező programot. Köszönöm a cégeknek, hogy nem álltak meg az óvodáknál és idén iskolák udvarai, tantermei szépülnek majd meg. Külön öröm, hogy egy okosterem kialakítására is sor kerül, lehetővé téve a korszerű tudás átadását.” A felújítási munkálatokat az előző évekhez hasonlóan a Városgondnokság szakemberei végzik a nyári és az őszi hónapokban. Bozai István városgondnok részletes ismertetőjéből kiderült, a Sziget utcai intézményben trambulint, akadálypályát, kötélpiramist és új ütéscsillapító burkolatot, valamint padokat és színes ülőkéket helyeznek ki, míg a Táncsics udvarán térkőburkolat, új járda és pergola épül, és a diákokat egy kéttornyú játszóvár várja majd a következő tanévben. A KÉPES program új elemként, elsőként az István Király Általános Iskolában egy digitális tantermet alakítanak ki, amelyet az Alba Innovár Digitális Élményközpont valósít meg. Ez egy mérföldkő, hogy a központ bekerülhetett ebbe a programba, hangsúlyozta Laufer Tamás. A központ vezetője kiemelte, a legfontosabb feladatunk, hogy a gyermekeket felkészítsük az életre. Olyan tudást kell nekik nyújtani, amellyel felnőttként érvényesülnek és megtalálják a helyüket. A következő generációnak megadjuk azt a lehetőséget, hogy felkészítsük őket az életre, mindezt úgy, hogy játszva tanulják meg az alapokat, mondta Szincsák Attila, a DENSO adminisztratív alelnöke, aki a programban jelenleg résztvevő 23 székesfehérvári és Székesfehérvár környéki vállalat, vállalkozás nevében szólt. Az iskolák igazgatói, Csimáné Kiss Ilona (Táncsics Mihály Általános Iskola), Hajzer Miklósné (Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget utcai Tagintézménye) és Krählingné Kovács Tünde (István király Általános Iskola) a sajtótájékoztatón köszönetet mondtak a fejlesztések megvalósításáért. Mint elhangzott, a résztvevő cégek az idén több mint 18 millió forinttal támogatják az iskolák felújítását. A Székesfehérvári Tankerületi Központ is ugyanezzel az összeggel járul hozzá a költségekhez, Székesfehérvár Önkormányzata a fennmaradó részt fedezi, és a Városgondnokság által elvégzett kivitelezés munkadíját is az önkormányzat finanszírozza. Aki az oktatásba fektet pénzt, energiát és forrásokat, az a jövőt építi, hangsúlyozta Török Szabolcs tankerületi igazgató az együttműködés kapcsán. Az anyagi támogatás mellett a program kiemelt eleme a szemléletformálás és az önkéntesség kultúrájának továbbfejlesztése, így a szokásokhoz híven az idei évben is megszerveznek majd egy önkéntes napot az egyik érintett iskolában, amelyen a vállalatok önkéntesei mellett az iskolai munkaközösségek, a gyerekek és a szülők is részt vesznek a tervek szerint. Az önkéntes napon olyan munkák megvalósítására kerül sor, melyek hozzájárulnak az iskolák udvarainak rendezettebbé tételéhez. A programban az idei évben résztvevő cégek:
ALBA MINERAL Székesfehérvári Ásványvíz Kft.
ALPHA-VET Állatgyógyászati Kft.
Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Brooks Instrument Kft. DENSO Gyártó Magyarország Kft.
GEALAN Hungary Plast Kft.
G.E.B.E. Belföldi – és Nemzetközi Árufuvarozó Kft.
GRUNDFOS Magyarország Gyártó Kft.
Győri Keksz Kft.
Hanon Systems Hungary Kft.
Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft.
Hungrana Keményítő és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft.
Hydro Extrusion Hungary Kft.
HTM Magyar – Osztrák Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt.
IVANICS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
KLEMOL Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
MACHER Gépészeti és Elektronikai Zrt.
MASTERPLAST Nyrt.
SeaCon Europe Kft.
Etyeki Tüzép Kft.
Regnum Intertrans Kft.
VIDEOTON HOLDING Zrt.
Pannonjob Humán Szolgáltató és Tanácsadó Kft.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.