Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 19°C, szórványos felhőzet

Futás, jótékonyság, tömegsport

Gyermekkorában a kíváncsiság hajtotta, és kezdett el futni Kovács István, aki bár hivatalosan csak 1977-ben, hosszútávfutóként teljesítette a maratont, azonban középiskolásként ő már tudta, képes erre. A Fehérváron tanuló diák az egykori öntödénél szállt le a helyijáratos autóbuszról, majd feltűrve nadrágja szárát, hazaszaladt Mezőfalvára. A futás a mindennapjai részévé vált. 1992-ben, az olimpia évében Székesfehérvárról indulva így jutott el Barcelonába, 1998-ban Lappföldre Joulupukkihoz.

A tömegsportot népszerűsítő programjaival, a Mikulás- és a Nyuszi-futással több ezer gyermeket szólított és mozgatott meg az egészséges életmód jegyében. Mindezt úgy, hogy a különböző településekre kerékpárral érkezett, legyen szó Székesfehérvárról, vagy éppen a vajdasági Magyarkanizsáról. 2008-ban a pekingi olimpián a fáklyavivő csapat tagja volt, s innentől az olimpia egyik futónagykövete lett. Bár a koronavírus-járvány egy kicsit késleltette, de a tokiói olimpia közeledtével ismét elkezdte az Újra úton az olimpiai fáklya! programsorozatot a Magyar Olimpiai Bizottság védnökségével.
A mozgás népszerűsítése mellett az olimpiai naplóba még július 15-ig gyűjti a fehérváriak és Fejér megyeiek magyar olimpiai sportolóknak szóló lelkesítő üzeneteit, derül ki az ÖKK Podcast következő epizódjából.

A beszélgetést az ÖKK Fehérvár Podcast felületen lehet meghallgatni.
A Spotify-on kövessék az ÖKK Fehérvárt, hogy a következő részekről se maradjanak le!

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.