Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 19°C, szórványos felhőzet

Babonákról, sötét varázslatokról szerveznek izgalmas előadás-sorozatot

Babonákról, sötét erőkről, varázslatokról, rítusokról szervez izgalmas nyári előadás-sorozati a Szent István Király Múzeum. A nyitó program július 9-én, pénteken 19 órakor lesz az Országzászló téri épületben, ahol a bajkáli sámánizmusról tart ismeretterjesztést Sántha István, a Néprajztudományi Intézet munkatársa.

A hatrészes sorozat azoknak lesz érdekes, akik tudni szeretnék, hogy az egyes korszakokban miként védekeztek az ártó szándékú erők ellen, egyáltalán mit tartottak annak? Az érdeklődők betekintést nyerhetnek az egyes korok és helyek babonáiba, bajelhárító rítusaiba. Az előadásokat péntekenként, 19 órától tartják a múzeum Országzászló téri épületében, kivétel július 30-án, 18.00 órakor, amikor a Palotavárosi Skanzen lesz a helyszín. Részletes program:

július 9.
Bajkáli sámánizmus a füves puszta és a tajga határán
Sántha István PhD (MTA BTK Néprajztudományi Intézet – tudományos
főmunkatárs) július 16.
A védelem eszközei: varázslatos leletek és babonák a kora újkorból
Kolláth Ágnes PhD (ELKH BTK Régészeti Intézet – tudományos
segédmunkatárs) július 23.
Boszorkányok márpedig vannak. A kora újkori boszorkányüldözésektől a Fejér megyei boszorkányperekig
Szima Viktória (MNL Fejér Megyei Levéltára – levéltáros) július 30. 18:00-19:00,
Seprű, rosta, karikás – a varázslatok eszközei és módszerei a néphagyományban
Varró Ágnes PhD (SZIKM néprajzkutató-muzeológus)
Helyszín: Palotavárosi Skanzen augusztus 6.
A bezoárkőtől a mandragóráig. Bájital-tan patikusmódra
Szima Viktória (MNL Fejér Megyei Levéltára – levéltáros) augusztus 13.
„Bizony mindenki fél attól, hogy rontó imákkal megátkozzák.” – Átkok és kötések a római korban
Kiss Alexandra (SZIKM – régész-muzeológus) Sötét varázslatok kivédése a római korban
Agócs Nándor PhD (SZIKM – történész-muzeológus, ELTE BDPK – adjunktus)

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.