Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 21°C, szórványos felhőzet

Két ismeretterjesztő séta is lesz a Palotavárosi tavaknál

A Palotavárosi tavakat mutatja be két sétán is a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület. Július 14-én, szerdán délelőtt és július 17-én, szombaton délután várja az érdeklődőket Tóth Eszter túravezető. Az események a Székesfehérvár természeti értékeinek bemutatása című programsorozat részét képezik.

A székesfehérvári Palotavárosi tavak a Gaja-patak mentén, a Varga csatorna mellett, Székesfehérvár nyugati oldalán, a palotavárosi városrészben terülnek el. A városi viszonylatban nagy kiterjedésű, fás, füves terület levegője tiszta, és a városi zaj, nyüzsgés alig jut el ide. Az 1980-as években folyó nagy lakótelepi építkezések során az építkezéshez szükséges földet innen termelték ki. Az így keletkezett gödrök megteltek vízzel, és ezek helyén két kis tavat hoztak létre. A víz mélysége változó, némelyik része eléri a 6 m mélységet is, de átlagos mélysége 2,5 m. A tavakat jelenleg horgásztóként használják. Halállománya változatos: ponty, amur, süllő, csuka, kárász, keszeg halfajtákat telepítettek be. A tavak mellett található a Királyok Parkja, ahol a Székesfehérváron eltemetett királyok fából faragott, életnagyságú szobrai találhatóak, melyeket egy székesfehérvári fafaragó csoport alkotott. A Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület által vezetett két sétán még többet megtudhatnak a területről az érdeklődők. A séták július 14-én, szerdán 10 órakor és július 17-én, szombaton 14 órakor kezdődnek. A találkozó helye: Királyok parkja. A túravezető: Tóth Eszter. A programok térítésmentesek. A túrák a TOP-7.1.1-16-H- ESZA- 2019-0370-es számú projekt keretében valósulnak meg.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.