Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 22°C, kevés felhő

„A hely, ahol élünk” – séta a Csutora temetőbe

A Cselekvő Fehérvár Közösségfejlesztő Program keretében Váczi Márk történész, városkutató tart előadást július 21-én, szerdán. A 16.30 órakor kezdődő sétával egybekötött programra ellátogatók most a Csutora temető titkaival ismerkedhetnek meg.

„A temető ugyan rendhagyó helyszín egy sétához, de Váczi Márk történész mellé nem is feltétlenül azért csapódik az ember, hogy friss levegőt szívjon. A városkutató július 21-i programja inkább egy időutazáshoz lesz hasonló, mely során megismerhetjük a Csutora temetőben fekvő őseinket. Ha többet is megtudnátok Fehérvár történetéről, akkor kövessétek figyelemmel Váczi Márk előadásait!” – szól a Cselekvő Fehérvár legújabb programkínálata. Az új sorozat keretében a Magyar Városkutató Intézet munkatársa, a Fehérvár szerte ismert és elismert történész július 21-én, szerdától tíz alkalommal tart majd előadást vagy előadással egybekötött városrészi sétát. Az érdeklődők az első alkalommal egy nem mindennapi programon vehetnek részt: több évszázadon átívelő történetek nyomába eredhetnek, és ismerhetik meg Székesfehérvár hajdani lakóinak titkait és történetét. Az előadásra jövő héten szerdán 16.30 órától kerül sor a Berényi úti Csutora temetőben. Az ingyenes programra minden érdeklődőt szeretettel várnak! További információ a Cselekvő Fehérvár Facebook-oldalán.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.