Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 19°C, borús égbolt

Lemond a válogatottságról Turós Arnold

Visszaadja válogatott edzői kinevezését Turós Arnold. Az Arnold Boxing Team vezetője azért döntött így, hogy minden energiáját a fehérvári klubra és versenyzőire fordíthassa.

„Június óta nem láttam a versenyzőimet, ezért úgy döntöttem, hogy lemondok a válogatottságról az ő érdekükben és a csapat igényeit is szem előtt tartva.” – hívott fel a nagy hírrel Turós Arnold, akit tavaly októberben neveztek ki válogatott edzőnek. (Előtte segítőként volt jelen a válogatott életében.)



Lemond a válogatottságról Turós Arnold Turós Arnold FB-oldala A fehérvári edző kifejtette, hogy nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy megválasztották a legérzékenyebb korcsoport (a serdülő, 13-14 éves korosztály) edzőjének, ám így a saját csapatára nagyon kevés idő jutott. „Kinevezésemre a covidos időszakban került sor, s ez a vírushelyzet egyébként is alapjaiban megváltoztatott mindent. Az egyesületünk működése is átalakult, újra le kell fektetnünk az alapokat.” – mondta – „A termek központi bezárásakor természetesen mi is bezártuk a kapukat a hobbi célú bokszolók előtt, akik emiatt sokáig nem tudtak edzeni, s várható volt, ami aztán bekövetkezett, hogy a nyitás után sem tértek vissza. Nagy volt a bizonytalanság, hogy meddig és hogyan üthetik nálunk a zsákokat és egymást, így a tanítványok nagy része kiesett a csapatból. Ez azonban nem maradhat így sokáig. Újra fel kell építenem az egyesületet, lehetőséget adni mindenkinek, hogy bokszoljon és fejlődjön.”



„Újra fel kell építenem az egyesületet, lehetőséget adni mindenkinek, hogy bokszoljon és fejlődjön.” Turós Arnold FB-oldala A versenyzőknek természetesen lehetőségük volt a jogszabályok szerint edzeni, ám velük sem tudott annyit foglalkozni Arnold, mint amennyire szükségük lett volna. Beszélgetésünk során három fiatalt emelt ki, akiknek a fejlesztésére még nagyobb hangsúlyt szeretne fordítani a jövőben: A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:https://fmc.hu/2021/08/02/lemond-a-valogatottsagrol-turos-arnold

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.