Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 19°C, borús égbolt

Szól a jazz a Bartók Béla téren

A Fehérvár Big Band, Vörös Janka New X-Series, valamint Mörk feat. Borbély Mihály és Ferenczy György lépett színpadra az Alba Regia Feszt nyitónapján a Bartók Béla téren.

A város egyik legrégebbi rendezvényterén, a megújult Bartók Béla téren remek koncertekkel indult az Alba Regia Feszt jazz fesztivál hétfőn. A főszervezők nevében Mits Gergely és Vörös Tamás köszöntötte a teret teljesen megtöltő közönséget. Mits Gergely örömét fejezte ki, hogy bár a járvány nehéz helyzetet hozott mindenki számára, a tavalyi évben és idén is sikerült megszervezni a fesztivált. Elismerésnek és jó visszajelzésnek nevezte a város támogatását, amely szerint nehéz időkben is fontos Székesfehérvárnak egy ilyen, évtizedes múltra visszatekintő esemény. Vörös Tamás a fellépőkről szólva elmondta, igyekeztek úgy összeállítani a műsort, hogy a jazz több mint 100 esztendős történetét felölelje. Arra törekedtek, hogy nagyon sokszínű legyen a repertoár. Az Alba Regia Feszten 10 zenekar lép fel idén, közülük többen a város támogatásával, annak az intézkedésnek a részeként, amivel Székesfehérvár Önkormányzata a koronavírus-járvány alatt elmaradt fellépések kapcsán nyújtott segítséget a fehérvári zenészeknek. Tegnap a Bágyi Balázs New Quartet, a Jambalaya és a Vörös Tamás Project lépett színpadra a Bartók Béla téren, majd a záró napon, szerdán is igazi nagyágyúk jönnek: a Vibraton Quartet, a Budapest Ragtime Band, Pátkai Rozina, valamit Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt adnak koncertet. Idén az átállások alatt a Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszékének legtehetségesebb hallgatói utcazenélnek, hogy a járókelők egy pillanatig se maradjanak zenei táplálék nélkül. Az ingyenesen látogatható Alba Regia Feszt részletes programja honlapjukon megtalálható: https://www.albaregiafeszt.hu/fellepok

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.