Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 17°C, borús égbolt

Utcák-terek bajnoksága

Utcák-terek bajnoksága címmel rendeznek közösségi programot Palotavárosban augusztus 27-én: tánccal, jótékonysági futással készülnek a szervezők, illetve a rendezvényen az iskolásokra fókuszáló biztonságos közlekedés, a fiatalok önkéntessége is szerepet kap. Az összefogásban megvalósuló program a Helyi közösségfejlesztés Székesfehérváron című projekt részeként valósul meg.

A Helyi közösségfejlesztés Székesfehérváron című projekt részeként több programot is szerveztek már a nyár folyamán Palotavárosban, amelyekben a lakosság és a területen dolgozó szervezetek is közreműködtek. Összefogásban valósul meg az Utcák-terek bajnoksága című program is augusztus 27-én, pénteken 17 órától. Az érdeklődőket társastánc-bemutatóra és jótékonysági futásra várják, és az István Király Általános Iskola melletti KRESZ-pályán és parkban a biztonságos közlekedésről, valamint az önkéntességről is kaphatnak hasznos, praktikus információkat a résztvevők.

Viza Attila
, a terület önkormányzati képviselője az örömét fejezte ki, hogy a városrészben mennyi Cselekvő Fehérvár program valósult meg. A civil szervezetek összefogásában meghirdetett nap mentálisan és fizikálisan is a lakók épülését szolgálja, és biztosan nagyon sikeres lesz a megújult Palotavárosi tavaknál – ahogy népszerűek az elmúlt időszakban indított futókör vagy a nordic walking foglalkozások, mondta.

A Cselekvő Fehérvár közösségfejlesztője, Szontaghné Kovács Erika elmondta, hogy rendhagyó lesz az idei kezdeményezés, mert a foci helyett más sportágak kaptak helyet a programkínálatban. A Felicita Kulturális és Tánccsoport Egyesület bemutatója 17 órakor kezdődik, jó hangulatot ígér, és a szervezők bíznak benne, hogy a bemutató végén Palotavárosnak is lesz egy saját táncos flashmobja. Közlekedésbiztonsági bemutatót tartanak a KRESZ pályán a Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai: a helyes és szabályos kerékpáros-rolleres közlekedés azért is aktuális téma, mert közeledik az iskolakezdés, és egyre több diák, kisdiák jut el így az iskolába.

Kiliti Ferenc
, a Kiliti Promotions Kft. tulajdonosa a 4 km-es, 18.30 órakor startoló jótékonysági futásról tájékoztatott: a résztvevők 18 órától gyülekeznek, nevezni a helyszínen lehet, a futók 4000 forintért indulhatnak, és ajándékba emlékpólót kapnak. A befolyt összeget az általános iskola udvarának szépítésére szánják, amiből a virágágyásokat újítják majd fel.

Toborzásról és tájékoztatásról fog szólni az önkéntes program a közösségi napon, mondta el Rózsás Ildikó, a Kaptár Országos Ifjúsági Szolgáltató Nkft. ügyvezetője, az Önkéntesség Magyarországi Éve 2021 nyugat-magyarországi koordinátora. Ahogy a pandémia időszaka is bizonyította, az önkéntesek, a fiatal önkéntesek jelenléte nagyon fontos a közösségi rendezvényeken, és remélik, hogy ez a rendezvény is segít minél több embert elérni, tette hozzá.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.