Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 11°C, kevés felhő

Belvárosi Nyitott Udvarok várták a fehérváriakat vasárnap délután

Meglepetés táncos flashmobbal, azaz a Székesfehérvári Szakképzési Centrum diákjainak közös táncával kezdődött vasárnap délután a Belvárosi Nyitott Udvarok rendezvénye, amelyet hagyományteremtő szándékkal először rendezett meg Székesfehérváron az iGenerációért Egyesület és az SZSZC.

A vasárnapi programmal nem más volt a szervezők célja, mint hogy az év nagy részében zárt udvarokat úgy nyissák meg a nagyközönség számára, hogy azt tematikusan felosztva, programokkal töltsék meg. Első alkalommal a várostörténet, a környezetvédelem, a színház, a zene és a képzőművészet világa „jelent meg”, mindez úgy, hogy a látogató abba bele is „kóstolhatott”.

A vasárnap délutáni program megnyitóján Róth Péter alpolgármester, Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője, Szépné Holczer Piroska Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója és Pletser Ádám, az Értékmentők alapítója köszöntötte a népes közönséget.

A Várostörténeti udvar a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületének udvarán volt, a Képzőművészeti udvar pedig a Városi Képtár – Deák Gyűjtemény udvarán kapott helyet, ahol a szakképzési centrumban tanulható szakmákba is betekintést nyerhettek a látogatók. Öko udvarrá változott a Fő utca 3. alatt található „márványos udvar”, ahol a környezettudatosságot és a fenntartható fejlődést népszerűsítő foglalkozások voltak a Gaja Környezetvédő Egyesület, a Smart Bin program és a Székesfehérvári Szakképzési Centrum diákjainak közreműködésével. A színház és zene udvar helyszíne a Pelikán Udvar lett, ahol az Ugorj Be Most improvizációs játékkal várták a közönséget Kiss Diána Magdolna és Varga Gabriella, valamint Krisztik Csaba és Tűzkő Sándor színművészek. A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek előadása mellett az Alba Regia Szimfonikus Zenekar fuvolistái és kamaraegyüttese, illetve a MusiColore Énekegyüttese is fellépett, a délutánt pedig a Corpus rézfúvós kvintett rövid koncertje zárta.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.