A székelyföldi Csíkcsomortánban a Varga Sándor Verstábor fiataljai a 125 éve született Tamási Áron íróról emlékeztek meg a hét elején. Megnézték a Tamási Áron Alapítvány által készített, az író életét bemutató kiállítást, elzarándokoltak a szülőfaluba, Farkaslakára, majd a napot egy kvízjátékkal zárták. Vakler Lajos helyszíni tudósítását az alábbiakban olvashatják:

A Verstábor idei fősodrában Tamási Áronra emlékeztünk, akinek munkássága a magyar kultúra és identitás szerves része, ezért fontos megismerni az író szellemiségét, műveit, amelyhez elengedhetetlen segítséget nyújtott a Tamási Áron Alapítvány az író életét bemutató kiállításával. Á. Szabó Magda, az alapítvány elnöke megerősítette: az író mindennapjainak megismerése kiemelten fontos, hiszen így érthetjük meg, miért van az, hogy amihez Tamási Áron hozzáért, az menten megszépült. Az ő szemén keresztül a valóság mesevilág, nála a sötétség is tündérfényekkel világít. Tamási Áronnál a mese is a valóság súlyosságára és bánataira vall; az ő szemén keresztül az állatok és a fák is a világ nagy összefüggéseit példázzák; nála ugyan minden agyafúrt székelységgé válik, de az ő székelysége maga az ezerarcú emberiség. „Annak örülök, és erre szerettük volna felhasználni a szó legjobb értelmében Tamási Áron születésének 125 évfordulóját, hogy a fiatalok rá tudjanak csodálkozni, felfedezzék az ő különleges életművét. Azt szeretnénk, hogy ne egymondatos Tamási-kép legyen a fejükben, és ha a munkásságát nézzük, ne csak egy egymondatos válasz érkezzék, hogy Ábel, illetve, hogy: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Érdekes, most, hogy a fiatalok ezt az idézetet tudják, de, hogy hol és mikor hangzott el, azt már nem. Fontos, hogy felidézzük, mi mindent lehet megtanulni Tamási Árontól. Először is emberi tartást. És fontos, hogy megértsük, ő irodalmi szempontból milyen értéket képvisel, mert nemcsak a regényeiben és a novelláiban, hanem a színházi darabjaiban is korát megelőző újító volt. Ennek az igazi újdonságát, fontosságát mostanság kezdik felfedezni a legjobb rendezők. Az ő nyelve nem realista, nem a polgári színjátszás nyelve, ahogy ő mondja: a székely szellem, egy ég és föld között cikázó gondolat. Nem realista, benne van a mese, benne van a csoda és a misztikum, és van benne – és számomra ez nagyon fontos üzenet – egyfajta egyetemes harmóniaigény, ami az ő műveiből sugárzik. Nála nincs olyan, hogy feladni, hogy háborúskodni, akár test és lélek, akár ember és ember között. Mindig van egy pillanat, amikor ez megemelkedik, győzhet a jó, és ha már a valóságban nem, akkor ahogy az Énekesmadárban, elrepülhet. Ez a harmóniaigény, ez az egyetemes gondolkodás, amely jellemzi őt, erre a mai világban borzasztó nagy szükség van. Van még egy aspektus, amit nagyon fontosnak tartok, mert kicsit elfeledett és szerintem újra felfedezendő új: ezek az esszék, illetve a közösségi gondokat megfogalmazó írásai. Van egy sajnálatosan korán lezárult élet, benne nagyon szép felívelő korszakokkal, megpróbáltatásokkal, de ott van benne a kivételes egyéniség, a hűség a szülőföldhöz. Hiába kellett elhagyni a hazáját, hiszen életének egyharmadát Budapesten élte le, sorsát vállalva, amelyet gyakran hangoztatott. A szülőföld, a szülőfalu, a család mindig meghatározó volt az életében. Fontos, hogy ezt mindig egyetemes keretbe tudta foglalni, és nem nosztalgiáról van szó. Ez az életének és az életművének is nagyon fontos mozzanata, hogy a részen át az egészet tudta megfogalmazni, és ebben a részben, akár a legkisebb részben is, a világmindenség is benne volt.” A táborba idén is ellátogatott L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, akinek József Attila-díjas költőként is szívügye az erdélyi-székelyföldi irodalom, így Tamási Áron korszakos munkássága is. „Bár Tamási Áron nem költő volt, de azt gondolom, hogy a Verstáborban mégis méltán foglalkozunk az egyik legnagyszerűbb prózaíróval. Ahogy megtudtam, a gyerekek itt kapnak olyan feladatokat, hogy egy-egy mondatot kell kiválasztaniuk Tamási Áron regényeiből, olyan mondatokat, amelyek akár költői műben is szerepelhetnének. Azt tartom, hogy ez nem lesz nehéz feladat, hiszen olyan nyelven, olyan költői képekkel operálva írt, ami a magyar irodalom legnagyobb alkotói közé emeli őt. Egy fantasztikus nyelvi világot és valóságot teremteni képes író volt. Azok az élethelyzetek, amelyeket Tamási Áron sok-sok művében ábrázol, azok az életkörülmények, az a világ, az a társadalmi közeg, amely megjelenik a műveiben, az ma már nagyon távol van a fiataloktól, de a varázslatos nyelv megszólítja őket. Közelebb hozza a mai olvasóhoz is azokat az élethelyzeteket, történelmi, politikai, gazdasági, emberi szituációkat, amelyek megjelennek a műveiben. Tamási Áron a mában is képes arra, hogy megtalálja az utat az olvasóhoz.” A fiatalok első útja az író szülőfalujában, Farkaslakán a sírparkhoz vezetett, ahol az életmű krónikása, Hadnagy Jolán olyan gondoskodó szeretettel és olyan megvilágításban ismertette meg a Tamási Áron által bejárt egyedi utat, ami bizonyosan mindenki számára elcsendesülést és egyben felejthetetlen élményt nyújtott, és amit a sírfeliraton önmagáról így valló Tamási Áron gondolatsora csak megerősített: „Törzsében székely volt, fia Hunniának, hűséges szolgája bomlott századának.” Az Emlékházban tett látogatás mindezt úgy mutatta meg, hogy nem lehetett kétségünk afelől, hogy a székely hagyományok, a székelyföldi hegyek és erdők, a gyermekkorban lélekbe szívódott mesék, balladák és nem utolsósorban tréfák, játékok, szelíd ugratások ugyanúgy mindvégig befolyásolták képzet- és képzeletvilágát, mint nyitott szemű érdeklődése minden iránt és csukott szemű hajlandósága a misztikumokra. A következő út a nemrégiben megnyitott „Kultúrcsűrbe” vezetett, ahol Hadnagy Jolán magas szintű visszaemlékezésének tetőpontjaként dalban is megidézte a székely világ valaha voltját. Ezen a napon végérvényesen megerősíttetett, hogy miért is tartozik a lélek nagy gyönyörűségei közé Tamási Áron novelláit, regényeit és egyéni hangú, szívhez szóló drámáit olvasni. Zárásként este a táborban Szilágyi Zsolt és Varga Bálint egy kvízjátékra invitálta a fiatalokat. Egy olyan vetélkedőre, amely szellemiségében kapcsolódott a Tamási Áron életműhöz, ugyanakkor ízig-vérig 21. századi felépítésében, kérdéseiben példát mutatott, miként lehet ebben a felgyorsult világban tiszta és világos kérdéssorokkal megjeleníteni a korszakos író életművét. Szilágyi Zsolt mindenesetre fajsúlyos kérdésként tekint a rendhagyó vetélkedő megszületésének alapgondolatára. „Nagyon fontos úgy megszólítani a ma fiataljait a régi, úgymond történelmi dolgokról, hogy az érdeklődésüket is felkeltsük. Ehhez egy játékos vetélkedő mindenképpen jó eszköz. Amit este láthattunk, a Tamási Áronról és az ő munkásságáról szóló kvíz egy remekül sikerült program volt. Az igaz, hogy a fiatalok egész nap Tamási Áronról tanulhattak, hiszen jártak Farkaslakán, ahol többet is megtudhattak életéről, mindennapjairól – ami az esti kvízben is visszajött, hiszen nagyon jó megoldások, helyzetgyakorlatok születtek. Különösen jók voltak a megoldások, amikor is egy interjút kellett elkészíteni Tamási Áronról. Az egész kvíz pozitív csalódás volt számomra, hogy ennyire érdeklődőek és felszabadultak tudtak lenni a fiatalok. Látszott, hogy nem csak meghallgatták a napközben elhangzottakat, de el is jutott hozzájuk, és figyelve a reakcióikat az este folyamán, biztos vagyok benne, hogy a megszerzett tudás megmarad.” Varga Bálint, a másik ötletgazda sem titkolta, hogy igazi kihívásként élte meg a fiatalok felkészültségét, kreativitását próbára tevő kvízjáték összeállítását. „Lehet egy egészen magasztos gondolatom arról, hogy miért ebben a formában emlékeztünk a fiatalokkal Tamási Áronra, de a valósághoz az áll a legközelebb, hogy arra gondoltam, mi az, amit én, mint fiatal, a legjobban be tudnék fogadni, mert egy dolog maga a tartalom, de azt, hogy ezt milyen körítésben adja át az ember, az nem korántsem mindegy. A 21. században rövid, gyors, erős üzeneteket kell átadni online, esetleg humoros formában. Úgy gondolom, a feladatunk az, hogy a magvakat elültessük a fiatalok fejében, hogy aztán ebből szép virágok nőjenek.”