Ma Ágnes névnap van.
2025. 12. 28., vasárnap
Székesfehérvár most: 0°C, tiszta égbolt

Történelmi korok, látványos bemutatók, sport és honvédelem Gorsiumban

Harmadik alkalommal rendezte meg az iGenerációért Egyesület, a Fiatal Civil Kurázsi Egyesület a Gorsium Régészeti Parkkal és a Honvéd Szondi SE együttműködésben nagyszabású, sportos családi és hagyományőrző programját, a CASTRUM – nagy légiós sportágválasztó és családi napot, melyhez idén is kapcsolódik a Föveny-napi Ifjúsági Hadtörténeti Találkozó.

A kellemes szeptemberi időjárást is kihasználva sok család látogatott el a harmadik alkalommal megrendezett Castrumra és a Föveny-napi Ifjúsági Hadtörténeti Találkozóra az idei évben is. A már hagyományossá vált program fővédnöke Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes.

A sportos életre való ösztönzés mellett célja volt a szervezőknek, hogy megmutassák a Gorsium Régészeti Park és környéke római kort követő történelmét hagyományőrző csapatok segítségével. Kiemelt szerepet kapott a huszárság ebben az évben, és természetesen ezúttal is bemutatkoztak a mai kor katonái: volt például ruházati bemutató a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázisának közreműködésével, de szimulátorok és robotkutya is várta az érdeklődőket a Bálna Honvédelmi Központnak köszönhetően.

A programot Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes nyitotta meg. „Harmadik alkalommal találkozunk itt, a Gorsium Régészeti Parkban és olyan sok minden ötvöződik ebben a rendezvényben, hogy szinte felsorolhatatlan.” – fogalmazott Vargha Tamás, aki köszönetet mondott minden szervezőnek a színes program létrehozásáért. „Sok mindennel lehet itt találkozni, különböző korok katonáit láthatjuk az elmúlt évszázadokból, de itt vannak a legmodernebb szimulátorok is.” – emelte ki Vargha Tamás, aki kellemes kikapcsolódást kívánt minden kilátogatónak.

Pletser Ádám, az iGenerációért Egyesület elnöke köszönetet mondott a Honvédelmi Minisztériumnak, mely az idén is támogatta a rendezvényt. Ezt követően oklevelet adtak át minden résztvevő egyesületnek és a Magyar Honvédség képviseletében jelen lévő csapatoknak, szervezeteknek.

A megnyitót Ruff Tamás vezényletével a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar műsora színesítette. Az eseményen részt vett Kovács Loránd Olivér, a Szent István Király Múzeum szakmai igazgatója, valamint Belényesy Károly, Székesfehérvár Önkormányzatának közgyűjteményi főtanácsosa. „A Gorsium Régészeti Park történetéhez szervesen kapcsolódnak a II. világháborús események, amikor a korábbi évezredek során sokszor nagy jelentőségű sárvízi átkelő újra felértékelődött és komoly harcok dúltak a birtoklásáért, amelyek során lövészárkokat, hadállásokat létesítettek a mai park déli részén. Ennek az időszaknak a bemutatása a hasonló rendezvények és hagyományőrzők segítségével lehetséges.” – mondta el Kovács Loránd Olivér, a Múzeum szakmai igazgatója.

A rendezvény közreműködői: a Pápai Huszár Egyesület, az I. Gyermekhuszár és Tüzér Bandérium, Fonyód, valamint a Koppánymonostori Történelmi Hagyományőrző Egyesület, Egyesült Erő Hagyományőrző Baráti Kör, Veresegyház Katonai Hagyományőrző Egyesület, Mikecz Kálmán Huszár Bandérium, Magyar Polgári és Katonai Hagyományőrző Egyesület, 32. Esterházy gyalogezred Hagyományőrző Egyesület, valamint a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázisa és a BÁLNA Honvédelmi Központ.

A sportprogramok keretében zajlott a Training Day, amin több mint 100 ökölvívó részvételével egész nap barátságos küzdelmek követték egymást a Colosseum Box Club szervezésében. Íjászattal és lövészettel készült a Honvéd Szondi SE. A Vértesi Tömegsport Egyesület szervezésében a Kyokushin karate sportolói vettek részt a programon, valamint bemutatkozott a Fehérvári Rugby Club és a Feketehegy SE labdarúgói és volt Darts-foci.

Este pedig a 20.30 órakor ismét bemutatják a Bor, mámor, szerelem című zenés darabot Gorsiumban. Az előadás segítségével az érdeklődők bepillantást nyerhetnek egy kis vidéki fogadó életébe, ahol senki nem az, akinek látszik.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.