Ma Ágnes névnap van.
2025. 12. 28., vasárnap
Székesfehérvár most: 1°C, tiszta égbolt

Nagyszabású koncerttel kezdi az évadot az Alba Regia Szimfonikus Zenekar

2024. szeptember 16-án este 7 órakor várja régi és új közönségét az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az idei Farkas Ferenc-sorozat nyitóestje változatos és gazdag műsorral invitálja a székesfehérvári zenekedvelőket a Vörösmarty Színházba.

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Nyitányként Dobri Dániel, a zenekar kortárs művészeti vezetője Désir című szimfonikus költeménye csendül fel, amelyet Petőfi Sándor „A szerelmes tenger” című balladája nyomán, egy régi magyar népdal felhasználásával 2023-ban komponált a zeneszerző. A darab a szimfonikus zenekar mellett az elektronikus média eszközeit is alkalmazza a vágyódás gondolatát a középpontba helyező zenemű előadásában. Ezután Mahler Egy vándorlegény dalai című zenekari kíséretes dalciklusa hangzik el, amely mind hangulatában, mind a zene és a szöveg kapcsolatának kifinomult kidolgozásában méltó módon lép Schubert nagy dalciklusainak nyomába. Az igényes énekszólamot Szélpál Szilveszter, a Szegedi Nemzeti Színház kiváló operaénekese szólaltatja meg, akiről Dobszay Péter, az est karmestere így nyilatkozott: “Szilveszterről azt kell tudni, hogy alapvetően egy lírai bariton; könnyed, mozgékony, nemes orgánummal megáldva, és ahogy múlnak az évek úgy érik a hangja, és olyan fény van mellette, ami nagyon különleges színt ad az ő hangjának. Mindemellett kiváló színész, aki időről időre prózai darabokban is megmutatja tehetségét. Ez a mélységeket és magasságokat is egyaránt átívelő szerzemény remek megmutatkozási lehetőséget biztosít Szélpál Szilveszter számára, és így pont az ő sokszínűségét tudjuk meghallgatni.” Az izgalmas műsor kapcsán Dobszay Péter a Mahler-művet emelte ki: “Ez a mű különleges az Alba Regia Szimfonikus Zenekar számára, ugyanis Gustav Mahler a késő romantika és a századforduló egyik legnagyobb zenei óriása. Nagy öröm, hogy műsorra tűzhetjük ezt a négy dalból álló szerzeményt rögtön az évadunk elején.” A programot a szimfonikus zene irodalmának egyik legnagyobb remekműve, Johannes Brahms a német zene sok évszázados történetét négy grandiózus tételben összesűrítő, 1885-ben bemutatott 4. szimfóniája zárja. Műsor: Dobri Dániel: Désir Mahler: Egy vándorlegény dalai Brahms: 4. szimfónia Szólót énekel: Szélpál Szilveszter operaénekes Vezényel: Dobszay Péter

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.