Ma Ágnes névnap van.
2025. 12. 28., vasárnap
Székesfehérvár most: 1°C, tiszta égbolt

Seuso-kutatás Szabadbattyánban: újabb kőépületek nyomait fedezték fel a régészek

Hónapok óta vizsgálják drónnal az egykori római kori épületegyüttes környékét Szabadbattyánban a Szent István Király Múzeum szakemberei. A legutóbbi drónfelvételek újabb kőépületek nyomát hozták elő a komplexumtól déli irányban. Kovács Loránd Olivér, a múzeum szakmai igazgatója elmondta, a cél az, hogy még idén geofizikai felmérést végezzenek a területen.


Mint ismert, Szabadbattyánban egy tizenháromezer négyzetméteres római kori épületkomplexumot rejt a föld, amelynek feltárást 1993-ban kezdte el Nádorfi Gabriella régész, de az épületegyüttes teljes feltérképezése még várat magára. A Seuso-kincsekkel összefüggésbe hozható területen lévő komplexum Pannónia eddig ismert legnagyobb méretű, késő római kori épülete. Nem várt felfedezés
A területről az elmúlt hónapokban folyamatosan drónfelvételeket készített a Szent István Király Múzeum munkatársa, Rétfalvi Teofil. A légi felderítés nem várt eredményt hozott: a felvételek újabb, egyértelműen kőből épített épületek nyomát hozták elő az épületkomplexumtól déli irányba. Kovács Loránd Olivér, a Szent István Király Múzeum szakmai igazgatója elmondta, elkészültek a korábbi adatokat georeferálásával, ami azt jelenti, hogy a mai elvárások szerinti pontosságú anyag készülhetett el. Így már össze tudják vetni a korábbi és mostani adatokat. A tervek szerint pedig még idén szeretnék a terület geofizikai felmérését is elvégezni. „Részben a Nádorfi Gabriella által beszerzett adatokból, részben pedig a vele együtt dolgozó egyéb szakmák képviselői által begyűjtött információkból tudjuk, hogy ez az épületkomplexum nem magában állt. Nem egy vidéki villát kell elképzelni, hiszen körülötte utcák, épületek is voltak.” – fogalmazott a múzeum szakmai igazgatója. Településhalmaz 40 kilométer hosszan A geofizikai felmérés segítségével a régészek arra is választ kaphatnak, hogy a Seuso-épületkomplexum területén pontosan mi és hol helyezkedett el. Már Nádorfi Gabriella is felvetette, hogy magát az épületkomplexumot egy belvárosias rész vehette körbe. Ehhez már korábban is rendelkeztek egy-egy adattal a szakemberek, de egészében eddig nem látták a terület egykori utcahálózatát, vagy például egy-egy insula (ókori romai épülettömb) elhelyezkedését sem ismerték pontosan. Ezek beazonosítása hatalmas előrelépés lenne, nemcsak a Seuso-kincsek előkerülési helyszíne tekintetében, hanem azzal kapcsolatban is, hogy pontosan mi is lehet a szabadbattyáni helyszín. „Jelenleg elég szórványos adataink vannak, hiába zajlik a környék kutatása több mint 150 éve az aktuális régészeti módszerekkel. Ebbe beletartozik déli irányban egészen Gorsiumig, illetve északi irányban akár Nádasdladányig is az egykori Sárvíz folyó menti szakasz.” – összegezte Kovács Loránd Olivér. A régészek számára jelenleg az az összkép rajzolódik ki, hogy egy nagyjából 40 kilométer hosszú és a Sárvíz egykori oldalain egy 1-1 kilométer szélesen elterülő településhalmaz húzódhatott itt. Több kikötő a területen? A gorsiumi kikötőt még a 80-as években tárták fel Fitz Jenő vezetésével. Néhány évvel ezelőtt, a jelenlegi Malom-csatorna vízügyi tisztítása során Nádorfi Gabriella feljegyezte, hogy azon falak mennek át. Később Kovács Loránd Olivér iránymutatása mellett találtak egy kicsi magaslatot a területen, a telek tulajdonosa, Simon István pedig hozzájárult a geofizikai mérésekhez – ezekkel sikerült is azonosítani egy épületkomplexumot. Az eredmények szerint egyre biztosabb, hogy kikötő állhatott a területen. „A magaslatról kiderült, hogy az egy természetes földnyelv, amire a rómaiak építettek egy épületet, ami szépen leköveti a folyópart ívét. Ráadásul az épületnek raktár kinézete van, ez azért a római korban nem nagyon lehetett más, mint egy kikötő. Azért vagyok egy kicsit óvatos, mert ezt kijelenteni addig nem lehet biztosan, amíg nem tárjuk fel.” – emelte ki Kovács Loránd Olivér. A mérésekkel tehát sikerült behatárolni a lelőhelyet. Az alaprajz alapján egy klasszikus római épülettípust sikerült azonosítani: jól látszik, hogy van tornáca, portikusza, ami kötelező eleme egy római épületnek. „Mindez azért is izgalmas, mert IV. századi folyami kikötőt birodalmi szinten is keveset ismerünk.” – tette hozzá a szakmai igazgató. A Seuso-kincsekkel összefüggésbe hozható épületkomplexummal kapcsolatban Kovács Loránd Olivér kifejtette: „Mindig az volt a vád az ókori Pannónia területe felé – nagyjából a mai Dunántúlra kell gondolni -, hogy ez egy határszéli provincia, itt csak katonák mozogtak. Ehhez képest a Nádorfi Gabriella által feltárt épület 13 ezer négyzetméteres, hatalmas épületkomplexum volt, tetőtől-talpig kifestve. Ha nem is egy palota volt, akkor is olyan hatalmas épület lehetett, hogy aki építette, annak a felső 5-10 százalékhoz kellett tartoznia, hiszen az ókorban is nagyon gazdagnak kellett lenni ahhoz, hogy egy ilyen volumenű építkezést megengedhessen magának az ember.”

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.