Ma Ágnes névnap van.
2025. 12. 28., vasárnap
Székesfehérvár most: 3°C, tiszta égbolt

Gelencsér Ferenc emlékére (1947 – 2024)

Szomorú szívvel értesültünk arról, hogy Székesfehérvár közösségét ismét veszteség érte. Életének 77. évében 2024. szeptember 23-án elhunyt Gelencsér Ferenc fotóművész, a Szent István Király Múzeum egykori munkatársa.

Gelencsér Ferenc 1964 óta több mint ötven évig volt a Szent István Király Múzeum munkatársa. A fotóművész egyéni látásmódját számtalan kiadvány őrzi. Választott szakterületének, különösen a műtárgyfotózásnak egyedi művelője volt. Gelencsér Ferencet szakmai alázata, hitelessége tette a modernkori magyar fotográfia kiemelkedő egyéniségévé. A rendszerváltó évek egyik meghatározó székesfehérvári szereplője és dokumentátora volt. Magáról és szeretett hivatásáról és a sok mindent meghatározó érdeklődéséről korábban így vallott: „Mi a fény írói vagyunk, fény nélkül nem lehet… Lefényképezni nem tudok mindent, csak amit igazából látok.” Gelencsér Ferenc 1978-ban jelentkezett a Magyar Fotóművészek Szövetségébe, több kiállítással, országos fotópályázattal a háta mögött. A felvételi bizottság döntése értelmében ekkor, 31 évesen a szövetség legfiatalabb fotóművésze lett. Tagja volt a MAOE-nek és a Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaságnak. Gelencsér Ferenc témái közt szerepelt többek között az antik művészet fennmaradt tárgyai, a néprajzi emlékek és a paraszti életmód megörökítése vagy a kortárs művészek portréi. Gelencsér Ferenc, a rá jellemző alapossággal a fotózandó múzeumi tárgyak megismerésével kezdte a munkáját, amit a muzeológusokkal folytatott konzultáció követett, majd a legmegfelelőbb nézet és különböző fények beállítására került sor, hogy egy-egy műtárgy, érem, szobor, véset vagy egyéb mintakincs szabad szemmel talán felismerhetetlen, beazonosíthatatlan részletei is láthatóvá váljanak. 2012-ben a klasszikus múzeumi műtárgyfotózás kiváló képviseletéért, Székesfehérvár városképének, lakóinak, valamint a hagyományos paraszti életmód művészi megörökítéséért Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetéssel ismerte el munkáját. 2018-ban Székesfehérvár Önkormányzata Érdy János Emlékérmet adományozott számára a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely megőrzése, bemutatása érdekében végzett kiemelkedő munkájáért. 2020-ban a Fejér Megyei Önkormányzat Közgyűlése a térség művészeti örökségének gyarapításáért, fotóművészként végzett több évtizedes értékőrző, alkotói tevékenységéért a Marosi Arnold Díjjal tüntette ki. Gelencsér Ferenc az évtizedek hosszú sora alatt a múzeumban együtt dolgozhatott mások mellett Fitz Jenővel, Petres Évával, Kralovánszky Alánnal, Fülöp Gyulával, és elkísérhette gyűjtőútjaira Pesovár Ferencet. Fájó űrt hagy maga után.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.