Ma János névnap van.
2025. 12. 27., szombat
Székesfehérvár most: 2°C, tiszta égbolt

Horvátországban koncertezett az Alba Regia Vegyeskar

Az Alba Regia Vegyeskar szeptember utolsó hetében Székesfehérvár testvérvárosába, Zadarba és partnervárosába, Biograd na Moruba látogatott, ahol flashmobbal, szabadtéri és templomi koncerttel kápráztatták el a közönséget. A kóruszene klasszikus és kortárs szerzőinek műveivel mindenütt nagy sikert arattak, méltón képviselték városunkat. Az Alba Regia Vegyeskar útibeszámolója az alábbiakban olvasható:

Horvátországban adott három koncertet az Alba Regia Vegyeskar. A kórus már korábban is járt Zadarban, akkor egy versenyen vettek részt, így most is nagy izgalommal készültek a testvérvárosi látogatásra. Végül elérkezett a szeptemberi indulás napja, melyhez még az égiek is a segítségükre siettek: a napokig tartó hideg és kitartó esőzés után gyönyörű napfényes időben indulhattak útnak. Az első úti cél Biograd na Moru, amely több fontos történelmi esemény színhelye volt. 1019-től a horvát királyok koronázó- és székhelye, 40 évvel később pedig egyházmegyei székhely lett. 1102 tavaszán itt koronázták horvát királlyá Könyves Kálmánt, és IV. Béla is járt ott. Ebbe a magyar történelmi múlttal is rendelkező városba látogatott el elsőként az énekkar, hogy Biogra na Moru polgárait egy flashmobbal lepje meg. A Zadarban töltött két nap során két koncertet adtak. A Városháza előtt tartott szabadtéri eseményen olasz, angol és magyar nyelven énekelt, jó hangulatú műsorral szórakoztatták Zadar város lakóit és a turistákat. Műsorukban Bárdos-, Hrisztov-, Daróci Bárdos-, Karai-, Dowland-, Guizar-, Gastoldi- és Kodály-művek szerepeltek. Zadar köszönetképpen színes városnézéssel ajándékozta meg a kórust. A második koncertnek a Szent Simeon templom, Zadar második legnagyobb szakrális épülete adott otthont, amelynek szentélyében a Szent Simeon maradványait őrző szarkofág látható. Itt, ebben a remek akusztikájú, gazdagon díszített templomban Croce, Liszt, Bárdos, Kocsár, Orbán, Kodály, Hassler, és Halmos művei csendültek fel az énekkar előadásában. Az Alba Regia Vegyeskar tagjai – hagyományaikhoz hűen – felkészültségükkel, színvonalas műsorukkal mindenütt nagy sikert arattak, méltón képviselték városunkat. Mint írták, a horvátországi turné Székesfehérvár Önkormányzata támogatásával jött létre, Jakubek Tiborné, a Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke az előkészületekben nyújtott segítséget és útjukra is elkísérte őket. Az énekkar hálás szívvel köszön minden támogatást. A kórust hamarosan itthon is láthatja és hallhatja a közönség. November 4-én az Alba Regia Szimfonikus Zenekar halottak napi hangversenyén Jommelli: Requiem című művének előadásában működnek közre, míg november 23-án a X. Székesfehérvári Kórustalálkozó főszervezőjeként és egyik szereplőjeként lépnek színpadra.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.