Ma János névnap van.
2025. 12. 27., szombat
Székesfehérvár most: 2°C, tiszta égbolt

Kodályos sikerek az országos Kodály Zoltán Kamaraének Találkozón

Ötödik alkalommal rendezték meg az országos Kodály Zoltán Kamaraének Találkozót, amelynek a Budapesti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei AMI adott otthont. A Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI két kamaracsoportja is megmérettette magát a nemzetközi zsűri előtt. A találkozó egyik díszvendége Kneifel Imre volt.


A Budapesti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei AMI kétévente rendezi meg kamaratalálkozóját. A budapesti iskola ebben az évben ünnepli alapításának 70. évfordulóját. A találkozó a jubileumi programsorozat nyitó rendezvénye is volt. A 12 iskolát felvonultató, országos szintű rendezvényen a Kodály Zoltán nevét viselő intézmények szerepeltek, a produkciókat a Magyar Kodály Társaság tagjai értékelték kritikus szemmel. A nemzetközi összetételű zsűri előtt a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI-t két kis énekegyüttes képviselte. A fehérvári tavaszi társaséneklési verseny legjobbjai – a 8.é osztályból Nyárs Annamária, a 11.osztályból Kneifel Imre felkészítésével – léptek fel, akik képesek egymásra és a zenére muzikálisan, füllel odafigyelni.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.