Ma János névnap van.
2025. 12. 27., szombat
Székesfehérvár most: 5°C, tiszta égbolt

Kuzma Levente koncertjével folytatódik szombaton az Orgonaünnep

Október 26-án, szombaton 19 órától folytatódik a II. Székesfehérvári Orgonaünnep. Ezúttal Kuzma Levente orgonaművész szólaltatja meg az evangélikus templom kiváló orgonáját.

A múlt héten kezdődött és három koncertből áll az immár második alkalommal zajló Székesfehérvári Orgonaünnep, amelyet Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész szervez. A teljes egészében városi támogatásból létrehozott hangversenysorozat három estjén kamarazenei műsorokat hallhatnak az evangélikus templomban (Szekfű Gyula utca 1.) az érdeklődők. A sorozat második felvonásaként október 26-án, szombaton 19 órakor kezdődik Kuzma Levente orgonaművész koncertje, amelyen Farkas Boglárka hegedűvész is közreműködik. A belépés ingyenes, adományokat a templom javára elfogadnak. Habár az orgonamuzsika rétegzenének számít, a hangszer sokszínűsége és az elhangzó darabok változatossága miatt ezek az időtlen alkotások zenei képzettségtől és életkortól függetlenül élményt, kikapcsolódást nyújthat bárkinek, aki kész 60-70 percre elcsendesedni és nyitott szívvel zenét hallgatni. Az idén hallható művek túlnyomó többsége az orgonazene két aranykorában, a barokk és a romantikus korban született, de elhangzanak klasszikus és utóromantikus darabok is. Az október 26-ai koncert műsora: Johann Christian Kittel (1732-1809): FantasieGirolamo Torelli (1658-1709): a-moll concerto (Allegro – Adagio – Vivace)Johann Sebastian Bach (1685-1750): g-moll szólószonáta hegedűre – I. AdagioAlexandre Guilmant (1837-1911): Offertoire op. 60. No. 6.Eugène Ysaÿe (1858-1931): Szólószonáta hegedűre – Ballada op.27. no 3.César Franck (1822-1890): Piéce héroiqueFrancesco Maria Veracini (1690-1768): LargoMarco Enrico Bossi (1861-1925): Scherzo op. 49 No.2Jules Massenet (1842-1912): Thais – MeditációTheodore Dubois (1837-1924): Toccata Bővebb információ: https://orgona-koncertek.hu/hu/szekesfehervar/programok-szekesfehervar

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.