Ma János névnap van.
2025. 12. 27., szombat
Székesfehérvár most: 4°C, tiszta égbolt

Dobri Dániel zeneszerző lesz a Fecsegő következő vendége

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárszenei művészeti vezetője, Dobri Dániel lesz a vendége október 28-án, hétfőn Silye Sándor újságírónak, aki a Fecsegő című beszélgetős sorozatban faggatja majd a nemrég New Yorkban hatalmas sikert elért zeneszerzőt.

Október 28-án, hétfőn 18 órától a Nyitrai Úti Közöségi Házban (Nyitrai út 13.) folytatódik a „Fecsegő, avagy, arcok, harcok, emberek, életutak” beszélgetőest sorozat. Silye Sándor újságíró ezúttal Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárszenei művészeti vezetőjével, kortárs zeneszerzővel beszélget. A Székesfehérvárhoz kötődő művész nem is olyan nagyon régen New Yorkban járt a kortárs zeneszerzőknek meghirdetett verseny díjátadó ünnepén, ugyanis a „Halmazállapot-változások” (States of Matter) című műve 170 másik zeneszerző alkotása közül bekerült az öt legjobbnak választott zenemű közé az Art Music Society zeneszerzőversenyén. A Fecsegőben természetesen nem csak erről a fontos sikerről, hanem az Alba Regia Szimfonikus Zenekarról és egész életéről is mesél majd a meghívott.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.