Ásványszakkör, asztali szerepjáték műhely és kézműves foglalkozás is szerepel a Vörösmarty Mihály Könyvtár hétvégi programkínálatában. November 9-én, szombaton három helyszínen várják 10 órától az érdeklődőket.
A kőzetalkotó ásványok legfontosabb csoportját, a földkéreg anyagának mintegy 75%-át alkotó szilikátásványokat ismerhetik meg a diákok az Ásványszakkör következő összejövetelén. A Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában november 9-én, szombaton 10 órától várja az ásványok után érdeklődő gyerekeket Kovács Pál. A Budai úti Tagkönyvtárban, szombaton 10 órától folytatódik a népszerű kaland. Az Asztali Szerepjáték Műhely résztvevői a Jéggerinc-csúcs sárkányát játsszák végig kész karakterekkel. Azok, akik szívesen alkotnak, a Mészöly Géza utcai Tagkönyvtárba látogassanak el, hiszen szombaton 10 órakor a hétvégi kézműves foglalkozássorozat következő találkozóján papírsárkányt és gombaházikót készíthetnek a vállalkozószellemű és ügyeskezű kicsik és nagyok. Minden érdeklődőt mindhárom helyszínen szeretettel és jó hangulattal várnak a könyvtárosok.