BatBoy folyamatosan bővülő repertoárjának legújabb single-je a feltörekvő hiphopelőadó, FRANKO és az X-Faktor egykori versenyzője, Kens közreműködésével készült.
A különlegességét az 808Doma és Alprite által készített, brit basszus zenei ihletésű hangzás adja. „Már nyár előtt kész volt a dal. Kensszel már többször is dolgoztam együtt, de FRANKO-val most először. Reméljük, lesz még rá alkalom, mert nagyon jó volt a közös munka. Lementünk együtt a stúdióba, és egyszerűen összeraktuk a dalt freestyle-lal. Csak mondtam, ami akkor és ott éppen jött belőlem” – fogalmazott a BatBoy név mögött álló Mikey.
Már a Déjá Vu megírásakor megfogalmazódott, hogy klipet is szeretnének hozzá: „Érezni lehetett már akkor a dal vibe-ján, hogy jól passzolna hozzá egy videó. Ez most valamivel könnyedebb lett, mint az eddigiek, de ez is volt a tervünk. Meruk Marcell rendezte a klipet, az ő telkén forgattunk szeptemberben, és azt az érzést akartuk vele átadni, ami szerintem a dalban is erősen benne van.”
A klipet itt találod: https://youtu.be/El82-XM7Egg
Mikey jelenleg harmadik lemezén dolgozik. „Új hangzást keresek most éppen, ez az, ami leginkább foglalkoztat. Pár dal már kész van az új anyagra, jövőre szeretném is, hogy megjelenjen.”