Ma István, János névnap van.
2025. 12. 26., péntek
Székesfehérvár most: 5°C, szórványos felhőzet

Pedagógus Példakép Díjat vehetett át Bódi Árpád

A Férfiak világnapján, Budapesten Gránit Oroszlán Pedagógus Példakép Díjat vehetett át Bódi Árpád, a Hermann László Zeneiskola korábbi igazgatóhelyettese. A Férfiak Klubja a díjjal azokat a férfiakat ismeri el, akik életükkel, elhivatottságukkal, a közösség iránti felelősségvállalásukkal kiemelkedő példát mutatnak.

November 19-én tartotta díjátadóját a fővárosban a Férfiak Klubja, amelynek célja elsősorban a hétköznapok hőseinek kitüntetése: azok a férfiak vehetik át különböző kategóriákban az elismerést, akik tetteikkel, példamutatásukkal, hitükkel, lelkesedésükkel mindannyiunk javát szolgálják. A Gránit Oroszlán Pedagógus Példakép Díjat idén Bódi Árpád, a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola nyugalmazott hegedűtanára, az iskola egykori igazgatóhelyettese vehette át. A kitüntetett tanár hosszú évtizedeken át szolgálta és egyúttal formálta is a zenei oktatást Székesfehérváron. Állhatatos munkájának köszönhetően indult meg a középfokú zenei szakképzés a városban, s ezzel egyidőben a népzenei tanszakon is megkezdődhetett – az országban is az elsők között – a középfokú képzés. A zene iránti mély szeretetének köszönhetően nemcsak tanította, hanem inspirálta is növendékeit, nem véletlen, hogy tanítványai megszámlálhatatlan díjat nyertek, és hogy közülük sokan hivatásos zenészek lettek. A Bakony Népzenei Együttes alapítójaként hét európai I. díjat nyert az együttessel. A Székesfehérvári Szimfonikus Zenekar koncertmestereként generációkat nevelt, s hatalmas előkészítő munkát végzett, hogy a zeneiskola 1992-ben felvehesse első igazgatójának, Hermann Lászlónak a nevét. Amiként a méltatás fogalmaz: „A számos rangos díjjal kitüntetett Árpád a tanításban és a közösségformálásban találta meg élete értelmét. Tanítványai számára mentor és példakép, aki olyan értékeket közvetít, mint a kitartás, az alázat és a művészet iránti elkötelezettség. Szavai és tettei máig visszhangoznak egykori diákjaiban, akikre nemcsak tudást, hanem életre szóló értéket hagyott”.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.