Ma István, János névnap van.
2025. 12. 26., péntek
Székesfehérvár most: 1°C, kevés felhő

Idén még megspórolható a szocho a TBSZ-nél

Csak a jövő évtől indított Tartós Befektetési Számlák (TBSZ) után kell szochót fizetni. A befektetés 3 éven belüli feltörése esetén 13 százalékos, 3 és 5 év közötti felbontásakor 8 százalékos lesz a szocho mértéke. 5 év után továbbra is teljesen adómentesen lehet felvenni a nyereséget – jelezték a Grantis szakértői.

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE A jövő évben nyitott TBSZ számlákat érinti a szocho A kormány november 8-án tette közzé, hogy szociális hozzájárulási adót (szocho) kell fizetniük azoknak, akik idő előtt, azaz 5 éven belül feltörik a Tartós Befektetési Számlájukat (TBSZ). A 2025-ös adócsomag szerint a módosítás a 2025. január 1-jétől indított Tartós Befektetési Számlákra fog vonatkozni. Tehát az eddig megkötött, valamint még az idén év végéig megnyitott számlákat nem érinti a rendelkezés – hívta fel a figyelmet a Grantis. A szocho mértéke a jövőben a következőképp alakul: ● Amennyiben a gyűjtőévet követő első 3 éven belül töri fel valaki a befektetését, akkor 13 százalékos szochót kell fizetnie a hozamok után. ● Ha a gyűjtőévet követő 3 év 5 év között, akkor 8 százalékra csökken a szocho fizetési kötelezettség. ● 5 év után nem kell szochót fizetni. A TBSZ számlán tartott hozamok adózása 3 éven belül 3 és 5 év között 5 év után Szocho 13% 8% adómentes Szja 15% 10% adómentes Adóteher a hozamra összesen 28% 18% adómentes Forrás: Szocho törvény/Grantis Fontos, hogy TBSZ újrakötése esetén már kell szochóval is számolni a fenti módon. A kamatadó, azaz a személyi jövedelemadó mértéke nem változott. A 3 éven belüli feltörés esetén 15 százalék, 3 és 5 év között 10 százalékos szja-t szükséges fizetni. Tehát 3 év után 5 százalékos adókedvezmény jár mindkét adó esetében. A Grantis szakértői felhívták a figyelmet, hogy a gyűjtőévet követő 5 év után továbbra is teljesen adómentesek maradnak a TBSZ számlák. Aki kitartó, az 28 százalék adót spórol meg a hozamok után. Az adómentesség mellett még egy évet is nyerhet, aki idén lép A TBSZ számlán a gyűjtőévben, azaz a nulladik évben december 31-ig lehet pénzt elhelyezni. Ez után már sem befizetni, sem levenni nem lehet a számláról, másképp adókötelessé válik a befektetésünk. Azok, akik még idén lépnek, egy évet nyerhetnek azzal, hogy nem kell még egy évet várniuk arra, hogy leteljen jövő decemberig a gyűjtőév. Számukra 2026 helyett már 2025. január elsejétől elindulhat a befektetési időszak. Felkapottak a TBSZ számlák Az elmúlt években látványosan emelkedett a Tartós Befektetési Számlák száma. Az idei első félévben már 357,5 ezer értékpapírszámlát tartottak nyilván a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. Közel 100 ezer számlával többet, mint két évvel ezelőtt. Az értékpapír-állomány is gyarapodott, csaknem 2 ezer milliárd forinttal növekedett 2022 óta. A legutóbbi adatok szerint összesen 5367 milliárd van a TBSZ-számlákon mutattak rá a független alkusz szakértői.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.