Ma Karácsony névnap van.
2025. 12. 25., csütörtök
Székesfehérvár most: 2°C, borús égbolt

Különleges esttel készül a Vörösmarty Színház a Magyar Kultúra Napjára

A teljesség felé címmel, Weöres Sándor munkássága köré épülő rendhagyó produkcióval várja az érdeklődőket a Vörösmarty Színház a Magyar Kultúra Napján, január 22-én. A különleges előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából rendhagyó produkcióval készül a Vörösmarty Színház. A teljesség felé címet viselő, Weöres Sándor munkássága köré épülő estet Kozáry Ferenc színművész szerkesztette, aki a szerző művei mellett leveleiből és naplóbejegyzéseiből is idéz. Műfaji megjelölésként a „zenés-verses-táncos jóérzés” jelzőket választotta. A Vörösmarty Színházban január 22-én szerdán, 18 órakor kezdődő estet különlegessé teszi, hogy fellép Sebő Ferenc is, aki több költőnk – köztük József Attila és Nagy László – verseit is megzenésítette. A zenei kíséretet a nyolctagú Maróti Együttes és a Tilinkó Együttes szolgáltatja, akik az eredeti, jól ismert dalokat fúvósokkal, citerával és ütőhangszerekkel színesítik. A műsorban közreműködik még Gáspár Sándor és Decsi Edit, Végh-Szirmai Irén, Rovó Tamás, a színház társulatának tagjai, valamint az Alba Regia Táncegyüttes is. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az alábbi linken elérhető adatlap kitöltésével lehet: https://forms.gle/Z85LDbMZRgmU22n6A. A regisztrációra személyesen is lehetőség van a színház Szervezési és Jegyirodájában hétköznap 10.00 – 18.00 óra között. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezvényre.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.