Ma Karácsony névnap van.
2025. 12. 25., csütörtök
Székesfehérvár most: -0°C, enyhe havazás

Február 3-án ismét Tűzmadár a Székesfehérvári Balett Színház előadásában

Február 3-án a Vörösmarty Színház nagyszínpadán újra műsorra tűzi Tűzmadár című előadását a Székesfehérvári Balett Színház. Az év végén debütált produkció mellett két másik táncszínházi koreográfiát – a Prométheuszt és a Pillangókat – is láthatja a közönség.


A Tűzmadár című balett a magyar táncszínházi társulatok közül egyedül a Székesfehérvári Balett Színház repertoárjában található meg, emellett a 2024-2025-ös évadban világszerte is kizárólag a New York City Ballett adja elő.

Egerházi Attila először 20 évvel ezelőtt rendezte először a Tűzmadár című darabot, akkor az Észt Nemzeti Balettszínházzal együttműködve. Az előadás átdolgozott koreográfiáját később Csehországban, a South Bohemian Ballet társulatával mutatta be, ami hatalmas siker volt, méltán kapta meg külföldiként a Csehországban elérhető legmagasabb művészeti elismerést, az évad legjobb színházi produkciójáért járó díjat 2010-ben. A Székesfehérvári Balett Színház társulatával 2024. november 22-én mutatták be ismét a darabot a Vörösmarty Színházban, ami szintén hatalmas sikert aratott, teltházas előadás volt.

A Tűzmadár a lélekben zajló jó és a rossz örök párharcát jeleníti meg. A rendező-koreográfus egy szürke, diktatórikus társadalmi világképet mutat be, amelyben a tűzmadár karaktere az emberi lélek szimbólumaként megindítja a lázadás és szabadság iránti vágyat, valamint nem csupán a szabadság és a remény jelképe, hanem a belső erőé is, amely képes a lélek átformálására.

Az est folyamán a Tűzmadár mellett, további két táncszínházi produkcióval várják a nézőket: a Prométheusz, valamint a Pillangók című darabot is bemutatja a Székesfehérvári Balett Színház. Rendező-koreográfus: Egerházi Attila
Koreográfus asszisztens, próbavezető balettmester: Cristina Porres Mormeneo
Színpadkép: Egerházi Attila
Zene: Igor Fjodorovics Sztravinszkij
Jelmezterv: Andrea T. Haamer
Fényterv: Egerházi Attila
Produkciós vezető: Cselle Bence

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.