Ma Ádám, Éva névnap van.
2025. 12. 24., szerda
Székesfehérvár most: 5°C, borús égbolt

Négy hazai érem és sok-sok résztvevő a székesfehérvári párbajtőrversenyen

Kiválóan sikerült a Székesfehérvári Vívó és Szabadidő Sport Egyesület – Máv Előre Vívó Szakosztálya által szervezett kétnapos Szabadidős Párbajtőr Verseny. A megmérettetésen igen sok, 260 egyéni nevező és 18 csapat vett részt, és négy hazai érem – köztük egy első hely is – született.


Szombaton és vasárnap, két napon át zajlott a MÁV Előre SC nemrég átadott, Olasz utcai röplabdacsarnokában a Székesfehérvári Vívó és Szabadidő Sport Egyesület – Máv Előre Vívó Szakosztálya által szervezett szabadidős párbajtőr verseny, amelyre a fiatal és az idősebb korosztály képviselőit is várták a szervezők. A verseny népszerűségét mutatja, hogy Békéscsabától Diósgyőrön, Szolnokon, Budapesten át egészen Pécsig összesen 260 egyéni nevezés érkezett az ország minden részéből, s további 18 csapat is nevezett a székesfehérvári versenyre, amelyen az első helyezettek serleget és érmet kaptak, míg a 2-8. helyezettek érmes elismerésben részesültek. A megmérettetésen négy hazai érem született: Kovács Benedek a gyerek fiú párbajtőr egyéni kategóriában első helyezett lett, Béres András az 5. helyet szerezte meg. A serdülő fiúknál Solymos Benedek vívása 5. helyet ért, Klock Fanni pedig serdülő női kategóriában végzett a 6. helyen. Nagy élmény volt hazai közönség előtt versenyezni! A kiváló szervezéshez és az eredményekhez gratulálunk a Székesfehérvári Vívó és Szabadidő Sport Egyesület – Máv Előre Vívó Szakosztályának!

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.