Ma Ádám, Éva névnap van.
2025. 12. 24., szerda
Székesfehérvár most: 4°C, közepes eső

Zeneovis farsangi mulatságra várják a gyermekeket szombaton

Kézműves kuckóval, népi játékokkal várják a táncos lábú gyermeket március 1-jén a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba, ahol zeneovis farsangot szervez a Tálos Edit Alapítvány és a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium.

Népi játékok, kézműves kuckó, tánc és hangszerbemutató is várja a gyermekeket és szüleiket március 1-jén, azaz most szombaton a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, ahol már a hetedik alkalommal szervezik meg a zeneovis farsangi mulatságot. A 10 órakor kezdődő farsangi mulatságot a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és a hozzá kapcsolódó Tálos Edit Alapítvány szervezi. Tálos Edit annak idején, 1990-ben a zeneiskolai tanári fizetéséből, 100.000 forint befizetésével hozta létre az azóta is működő alapítványt, amelynek célja Székesfehérvár zenei életének felvirágoztatása és a zenei pályára készülő, tehetséges tanulók támogatása. A hétvégi rendezvényen a vidámságé és a minél több táncé lesz a főszerep. A szervezők mindenkit szeretettel várnak, a 11 óráig megérkező gyermekek a program végén meglepetésben részesülnek.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.