Gondos László, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum korai lőfegyver gyűjteményének vezetője tart tematikus tárlatvezetést a Hadimustra című kiállításon március 4-én 16.30-tól.
Újabb felvonással folytatódnak a tematikus tárlatvezetések a Rendház épületében látható Hadimustra – A magyar hadtörténet évszázadainak emlékei című időszaki kiállításon.
A tárlatvezetés során a résztvevők számos érdekességet hallhatnak a kézi tűzfegyverek harcászatban betöltött szerepéről.
A XV. század folyamán a kézi tűzfegyverek jelentősége folyamatosan nőtt, olyannyira, hogy a XVI. század 20-as éveitől kezdve már vitathatatlanul döntő szerepre tettek szert a korabeli harcászat terén. A következő mintegy 300 év már a gyalogsági és lovassági tűzfegyverek technológiai fejlődéséről szól, mely az állandó hadseregek és hadügyi forradalmak részeként vezet el minket a XIX. század második feléig, a mai értelemben is modernnek tekintett lőfegyverek megjelenéséig. Egyszerűbben szólva a különböző elsütőszerkezetekkel működő elöltöltő egylövetű eszközöktől, a hátultöltő, majd az ismétlő, öntöltő, sorozatlövő fegyverekig. A Székesfehérvárott kiállított korai lőfegyver gyűjtemény ezt a fejlődési ívet hivatott bemutatni a mindenkori magyar katona szemszögéből.
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum korai lőfegyver gyűjteményének vezetője, Gondos László által vezetett ingyenes, tematikus tárlatbejárásra mindenkit szeretettel várnak a szervezők március 4-én, kedden 16.30 órára.