A népviselet napjához kapcsolódva vidám gyermekek lepik el április 11-én Székesfehérvár belvárosát: a Felsővárosi Általános Iskola tanulói német népviseletben táncolnak a színház, majd a Püspöki Palota előtt.
2015 óta ünnepeljük április 24-én a népviselet napját, amelynek célja, hogy megmutassa határon innen és túl, hogy milyen gyönyörű népviseletek léteznek. A kezdeményezéshez évről évre egyre többen csatlakoznak a világ minden tájáról, így tett a Felsővárosi Általános Iskola (német nemzetiségi iskola) is, ahol egy kicsit korábban, április 11-én pénteken ünneplik meg a népviseletek napját. Ennek részeként az iskola német népviseletbe öltözött diákjai 9.30-kor a Vörösmarty Színház előtt adnak elő táncokat, majd átvonulnak a Belvároson, és a Püspöki Palota előtt ugyancsak előadják produkciójukat, bízva abban, hogy az arra járók megállnak és megnézik az előadásukat. 10 órára érnek el a 2022-ben felavatott Fehérvári Németek Emléktáblájához: a Kossuth utca 11. számú háznál köszöntővel, verssel, közös énekkel, tánccal és virágcsokorral is megemlékeznek a jeles napról. A megemlékezésen Gróf Krisztina, a Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszönti a megjelenteket, de részt vesz az ünnepen Lánczosné Sági Ágnes Ilona, az iskola igazgatóhelyettese is. A szervezők mindenkit szeretettel várnak a táncbemutatóra és a megemlékezésre is. 