Ács Dominika fuvolaművészként és énekesként is ismert. Cseri Kristóf hegedűművésszel nemcsak az alkotásban, hanem az életben is kiegészítik egymást: jegyespárként zenélnek együtt. Az előadó a Duna Nyár 25 adásában mesélt terveikről.
A Zeneakadémia fuvola szakán végzett, de már a diplomakoncertjén prózával, énekkel és elektronikus elemekkel gazdagította előadását Ács Dominika. Az M2 Petőfi TV Akusztik című műsora után a Nyár 25 élő adásában is fellépett, első saját szerzői albumának dalait bemutatva. Mint mondta, a Breathing (Lélegzés) című korong dalszövegei személyes élményekből, lelki folyamatokból épülnek, és artpopos, jazzes, kortárs zenei stílusban mozognak a klasszikus alapok mellett. Az album címválasztása arra a folyamatra reflektál, hogyan találta meg az egyensúlyt a zenében és magánéletében a tudatos lélegzésnek köszönhetően. „Légzésterapeutával dolgozom együtt, aki több szempontból is segít engem. A légzés mindennek az alapja. Fontos szakmai eszközöm, ugyanakkor elindított és vezet egy mély, önismereti úton is” – tette hozzá a klasszikus fuvolaművész, énekes. Ács Dominika arra is kitért, hogy szakmailag és a magánéletében is kiteljesedettnek érzi magát. A Nyár 25 adásában kiderült, októberben tartják esküvőjüket vőlegényével, a felvidéki Nagyölvedről származó Cseri Kristóf hegedűművésszel, aki zenekarának is tagja. A teljes beszélgetés újranézhető a műsor Médiaklikk-oldalán. Nyár 25 – élőben a Balaton-partról, belföldi úti tippekkel, hétfőtől szombatig 10 és 12 óra között a Dunán.