Ma Ambrus névnap van.
2025. 12. 07., vasárnap
Székesfehérvár most: 7°C, erős felhőzet

Ősszel és télen is vár a Csajághy Laura Színpad – három felejthetetlen est a színház szerelmeseinek

Bár a Csajághy nyári évada augusztus végén lezárult, a színházrajongóknak nem kell sokáig nélkülözniük az előadásokat: október 18, 19 órakor újra felgördül a függöny!

A Csajághy Őszi Pavilon első estjén a Turay Ida Színház társulata érkezik a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontba, hogy elhozza a „Bakancslista” című szívderítő vígjátékot.

A történet egy idősotthon falai között játszódik, ahol egy adminisztrációs hiba két színésznőt zár össze ugyanabba a szobába – innen pedig már csak egy lépés a nevetés és a meghatódás.

A két főszerepben Hűvösvölgyi Ildikó és Bencze Ilona látható, a rendező pedig Szerednyey Béla, Kiváló, Érdemes és Jászai Mari-díjas művész.

A derűs hangulat novemberben is folytatódik, amikor Amy Herzog: „Jaj, Nagyi!” című, generációkat összekötő komédiája kerül színre Molnár Piroska főszereplésével.

Az Orlai Produkció előadása november 21-én, pénteken 19 órától várja a nézőket.

Két generáció, két külön világ, két eltérő gondolkodásmód – mindez humorral és szeretettel elegyítve. Aki néha nem érti az unokáját, vagy épp a nagyszüleitől kap frászt, de közben imádja a jó színházat, annak ez az este kötelező program.

A Csajághy Pavilon őszi sorozatát decemberben egy zenés, rejtélyekkel teli történet zárja.

Az Art Színtér társulata mutatja be „Akt hegedűvel” című előadását, mely egy világhírű festő halálával indul. A tragédia nyomán titkok, levelek és múltbéli alakok bukkannak elő, miközben az örökség valódi értelme is lassan kirajzolódik.

Szulák Andrea, Szabó P. Szilveszter és Kautzky Armand főszereplésével egy érzelmekkel és zenével teli estére számíthat a közönség december 6-án, este 19 órakor.

Jegyek elérhetők a jegy.hu oldalon


Helyszín: Halász Gedeon Eseményközpont (Kápolnásnyék, Kazinczy u. 22-30, 2475).

A helyszín akadálymentes.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.