Idén is megszervezi a város a hagyományos férfi egészségügyi szűrőnapot, amelynek középpontjában a prosztatarák megelőzése és korai felismerése áll.
Az eseményt november 22-én, szombaton tartják a Család- és Nővédelmi Központban, a részvétel ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges.
A szűrésre november 17-én, hétfőn lehet időpontot foglalni reggel 8 és 16 óra között a 06/70-455-9930-as telefonszámon.
A szervezők türelmet kérnek a jelentkezőktől, mivel a vonal ilyenkor leterhelt, de minden hívást fogadnak.
A férfiak egészsége a középpontban Székesfehérváron évek óta hagyomány, hogy novemberben a férfiak egészségére irányul a figyelem. A város Egészségfejlesztési Programjában a tematikus szűrőnapok mellett a városrészi szűrések is fontos szerepet kapnak.
Tavasszal a hölgyeké, ősszel az uraké a főszerep.
A mostani kampány az 50 és 80 év közötti férfiak számára kínál lehetőséget a prosztataszűrésre, de a 40 év feletti, családi érintettséggel rendelkező férfiakat is biztatják a részvételre.
„Az időben felfedezett prosztatarák gyógyítható, de sajnos a praxisban még mindig találkozunk előrehaladott, gyógyíthatatlan esetekkel. Ezt szeretnénk megelőzni!” – hangsúlyozta dr. Hermann János urológus.
A sajtótájékoztatón Östör Annamária, a város egészségügyi, sport- és társadalmi fenntarthatósági tanácsnoka kiemelte: aki nem tud részt venni a szűrőnapon, háziorvosi beutaló nélkül is kérheti a vizsgálatot a Hunyadi úti szakrendelőben.
Több vizsgálat egy helyen
A szűrőnapon az urológiai vizsgálatokat dr. Hermann János, dr. Barabás Tamás és dr. Varga Bálint végzik.
Emellett ingyenes vércukor-, vérnyomás- és koleszterinszintmérés is várja a résztvevőket.
A programot a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda szervezi, dr. Keresztury Lászlóné szakmai vezetésével.