Ma Szilvia névnap van.
2025. 11. 13., csütörtök
Székesfehérvár most: 5°C, kevés felhő

Még el sem kezdődött az adventi vásár, már megrongáltak egy faházat a Belvárosban

Még fel sem gyúltak a fények az adventi vásárban, máris akadt, aki nem tudott kulturáltan viselkedni.

Hétfőn délután egy járókelő vette észre, hogy a Palotai kapu téren, a Pláza előtti részen az egyik, már előkészített vásári faház ablakait betörték.

A bejelentést követően a rendőrök és a Közterület-felügyelet perceken belül a helyszínre érkeztek. A térfigyelő kamerák felvételei és a gyors adatgyűjtés segítségével az elkövetőt néhány órán belül sikerült azonosítani és elfogni.

A Székesfehérvári Városgondnokság minden ilyen esetben feljelentést tesz, hiszen a faházak a közvagyont képezik – és ez most sem volt másként.

Tóth Marianna, a Városgondnokság rendezvényszervező divíziójának vezetője megköszönte a bejelentő gyors reagálását, valamint a rendőrség és a közterület-felügyelet együttműködését.

„Szeretnénk megkérni mindenkit, hogy vigyázzunk az adventi vásár faházaira, a díszekre és az ünnepi dekorációkra. Ezek mindannyiunk közös értékei – ne rontsuk el fölösleges rongálással a várakozás időszakát!” – fogalmazott Tóth Marianna.

Sajnos nem ez az első eset: az elmúlt években is előfordultak hasonló rongálások. Tavaly például eltűnt néhány fotópont díszítőeleme, később pedig a városi betlehem egyik bárányát vitték el ismeretlenek a belvárosból.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.