Ma Ambrus névnap van.
2025. 12. 07., vasárnap
Székesfehérvár most: 6°C, enyhe eső

Elkészült a járdafelújítás a József Attila utca páros oldalán Székesfehérváron

Befejeződött a József Attila utca páros oldalán a járdafelújítás Székesfehérváron, így a gyalogosok már a megújult burkolaton közlekedhetnek.

A város egyik legszélesebb sétányának korszerűsítése szeptember közepén kezdődött, és teljes egészében önkormányzati forrásból, mintegy 80 millió forintból valósult meg. A 4–38. szám közötti, mintegy kétezer négyzetméteres szakaszon cserélték le a korábbi, töredezett és egyenetlen burkolatot.

Molnár Tamás önkormányzati képviselő a sajtónyilvános bejáráson elmondta, hogy régóta várt beruházásról van szó, amely jelentősen javítja a környéken élők és közlekedők komfortérzetét. Hangsúlyozta, a felújítások a körzetben ütemezetten folytatódnak: a következő tervek között szerepel a Lövölde utca még hiányzó szakaszának megújítása, valamint egy körforgalom kialakítása a Huszár utcai kereszteződésben.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy a város lakói joggal várják el a közlekedési infrastruktúra folyamatos fejlesztését. Mint mondta, a nemrég megtartott online közmeghallgatáson több mint 300 beérkezett kérdés közül a legtöbb az utak, parkolók és járdák állapotára vonatkozott.

A polgármester hozzátette, a József Attila utca a város egyik legszélesebb gyalogos felülete, és a következő években a Rákóczi utcai kereszteződésig tartó szakasz is megújulhat. Az önkormányzati fejlesztéseket a helyi adóbevételekből finanszírozzák, amelyeket a város erős gazdasági teljesítménye tesz lehetővé.

A polgármester emellett hangsúlyozta az uniós és kormányzati források fontosságát is, valamint üdvözölte Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslatát, miszerint a szolidaritási hozzájárulás 20 százalékát visszakaphatnák a települések út-, járda- és parkolófejlesztésekre. Cser-Palkovics András szerint Székesfehérvárnak bőven lenne mire fordítania ezt a támogatást.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.