A legtöbb nő ismeri azt az érzést, amikor a reggeli rohanásban a smink az első, amire nem jut idő. A nap pedig gyakran úgy indul, hogy a tükörben látott kép nem azt mutatja vissza, amit szeretnénk.
Ezen próbálnak változtatni azok, akik sminktetoválás mellett döntenek – és egyre többen vannak.
„A legtöbb vendégem nem szépségmániás. Egyszerűen belefáradtak abba, hogy minden nap nulláról kezdjenek mindent.” – mondja Botos Kincső sminktetováló.
Szerinte a döntés mögött sokszor nem a smink áll, hanem az idő, a magabiztosság és az, hogy „jó lenne végre mindig ugyanazt az ápolt, harmonikus arcot látni vissza”.
A modern technikák ma már természetes hatást adnak, sokszor még közelről is nehéz megmondani, hogy nem saját szemöldök vagy tusvonal látható.
A tartósság pedig azoknak jelent óriási előnyt, akik sportolnak, sokat dolgoznak vagy egyszerűen kiszámíthatóságot szeretnének a megjelenésükben: nincs elkenődés, nincs újrarajzolás, nincs időveszteség.
A sminktetoválást választók többsége ugyanazt mondja: “nem a smink hiányzott, hanem a nyugalom”.
Egy apró döntés, amely naponta perceket, hosszú távon pedig önbizalmat ad – akkor is, amikor reggel még csak félálomban állunk a tükör előtt.
