Székesfehérvár Önkormányzata idén is meghirdette a „Pro Theatro Civitatis Albae Regalis” díj odaítélését, amely a város egyik kiemelkedő kulturális elismerésének számít. A díjjal a helyi színházi életben dolgozó személyek, társulatok, csoportok vagy közösségek munkáját ismerik el.
A kitüntetés célja, hogy kifejezze a város megbecsülését mindazok felé, akik tevékenységükkel hozzájárulnak Székesfehérvár kulturális életéhez, szellemi fejlődéséhez, illetve maradandó értéket teremtenek a közösség számára.
A díjra bárki tehet javaslatot, természetes és jogi személyek egyaránt. Egy évben legfeljebb két díjazott részesülhet az elismerésben.
A jelöléseket írásban kell benyújtani Székesfehérvár polgármesterének, legkésőbb 2026. május 26-ig.
A beadott javaslatnak tartalmaznia kell a jelölő nevét, a jelölt vagy közösség adatait, elérhetőségét, valamint részletes szakmai méltatását is. Fontos, hogy a borítékon feltüntessék a díj nevét is.
A javaslatokat el lehet helyezni a Polgármesteri Hivatal portáin kihelyezett irattartókban, vagy – május 26-ig történő beérkezéssel – postai úton is eljuttatható az alábbi címre:
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Közművelődési és Civil Kapcsolatok Irodája
8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.