Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 13°C, szórványos felhőzet

Szenvedély, humor és klasszikusok – erős évadra készül a Vörösmarty Színház

Új korszakot és sokszínű repertoárt hirdetett meg a székesfehérvári Vörösmarty Színház a 2026/2027-es évadra. A társulat klasszikus drámákkal, népszerű musicalekkel, bohózatokkal és családi előadásokkal várja a közönséget, miközben tovább erősítené közösségépítő szerepét is.

Az évadhirdető sajtótájékoztatón az intézmény igazgatója, Dolhai Attila hangsúlyozta: a cél az, hogy a színház továbbra is nyitott találkozóhely maradjon, ahol a közösen átélt élmények kerülnek a középpontba. A direktor sikeresnek nevezte az elmúlt évadot, és kiemelte, hogy a társulat meghatározó művészei a következő szezonban is a színház kötelékében maradnak. Folytatódik az Atlantisz Program is, amely az általános- és középiskolás színjátszó csoportokat támogatja.

A következő évad szlogenje a „Szenvedély minden árnyalatban” lett, ami jól tükrözi a műsorterv sokszínűségét. A nagyszínpadon többek között Ray Cooney népszerű vígjátéka, az A miniszter félrelép érkezik Mohácsi János rendezésében, míg a klasszikus drámák kedvelői Vörösmarty Mihály Czillei és a Hunyadiak című művét láthatják Spiró György átiratában. Az évad végén Leonard Bernstein és Stephen Sondheim legendás musicalje, a West Side Story kerül színpadra, amelyet maga Dolhai Attila rendez majd.

Az ünnepi időszakban egy régi kedvenc is visszatér Fehérvárra: több mint húsz év után ismét műsorra tűzik a Diótörő és Egérkirály családi musicalt. Az előadást Angyal Márta rendezi, aki személyes emlékeket is őriz a színházról, hiszen diákként itt kapta első meghatározó színházi élményeit.

A Kozák András Stúdióban Henrik Ibsen Solness építőmester című drámája, valamint a filmvászonról ismert Mindent Éváról színpadi adaptációja is helyet kap a repertoárban. A Pelikán Fészekben főként a fiatal alkotók és a fiatal közönség kerül fókuszba: érkezik többek között a Gengszter nagyi adaptációja és Németh Ákos Webáruház című ifjúsági drámája is.

A város kulturális együttműködése továbbra is fontos szerepet kap az Ars Regia bérletben, amelyben a Székesfehérvári Balett Színház, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és az Alba Regia Táncegyüttes produkciói is helyet kapnak. A nézők többek között a Hattyúk tava, Mozart Figaro lakodalma, valamint az Álruhás királylány és a Mesenép előadásait láthatják majd.

A bérletmegújítás már elindult, az új évadra szóló bérleteket június 12-ig lehet meghosszabbítani a színház jegypénztárában.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.