A Virágos Székesfehérvár kezdeményezés mintájára idén is meghirdeti a Városgondnokság a LOMBKoronás Székesfehérvár faültetési pályázatot. A program célja, hogy a város közterületei még zöldebbé váljanak, miközben a résztvevők aktívan hozzájárulhatnak környezetük szépítéséhez.
A pályázatra 2026. június 10. és 25. között lehet jelentkezni. A sikeres pályázók egy-egy konténeres facsemetét vehetnek át, amelyet kizárólag székesfehérvári közterületen lehet elültetni. A pontos helyszín kijelölése minden esetben a közművek figyelembevételével, a Városgondnokság szakembereivel egyeztetve történik.
Jelentkezni fotóval dokumentált helyszínmegjelöléssel lehet. A szakemberek minden beérkezett igényt megvizsgálnak, és ellenőrzik, hogy a kiválasztott területen a szükséges védőtávolságok betartásával megvalósítható-e a faültetés. Amennyiben a kijelölt hely nem alkalmas erre, a közelben alternatív helyszínt javasolnak.
A pályázat egyik fontos feltétele, hogy a résztvevők vállalják a kiültetett növény legalább három éven át történő gondozását. Nemcsak lakóingatlanok közelébe lehet fát igényelni, hanem akár munkahelyek környezetének zöldítésére is.
A program keretében várostűrő díszfákat biztosítanak, emellett cserjék és vadszőlő is igényelhető például kukaketrecek befuttatására.
A facsemeték kiosztásának időpontjáról a nyertes pályázók e-mailben kapnak értesítést. Az átvételkor nyilatkozniuk kell arról, hogy a növényt örökbe fogadják és gondozását három éven keresztül vállalják.
A Városgondnokság a növények mellé részletes ültetési és gondozási útmutatót, valamint szakmai tanácsadást is biztosít. Emellett minden facsemetéhez támasztókarót és a rögzítéshez szükséges gurtnit is adnak.
A programban résztvevőknek a kiültetést követően fényképpel kell igazolniuk, hogy a növényt a kijelölt helyre ültették el. A következő három év során, a vegetációs időszakokban további fényképeket is kér a Városgondnokság a facsemeték fejlődésének nyomon követése érdekében.
A kezdeményezés célja, hogy a város lakói közösen tegyenek Székesfehérvár zöldebb, élhetőbb környezetéért, miközben hosszú távú felelősséget vállalnak az általuk örökbe fogadott növényekért.
A pályázati felületen 2026. június 10-től egészen és június 25-ig van lehetőség jelentkezni.