Több mint négyezren mondták el véleményüket arról, hogyan kezeljék a város zöldterületeit a jövőben. A Székesfehérvár Önkormányzata által indított online szavazás eredménye alapján a legtöbben azt szeretnék, hogy a Városgondnokság a korábbi évek gyakorlatát folytatva, ütemezetten és rendszeresen nyírja a füvet, ugyanakkor jelentős támogatást kapott az a megoldás is, amely a kertészeti szakemberekre bízná a döntést.
A város honlapján 2026. június 15. és 28. között lehetett voksolni öt különböző gyepgazdálkodási lehetőség közül. Összesen 4332 szavazat érkezett.
A legtöbb voksot – 1635 szavazatot (37,74 százalék) – az a javaslat kapta, amely szerint a változó éghajlati viszonyok ellenére is folytatni kell a rendszeres, ütemterv szerinti fűnyírást. A második legnépszerűbb lehetőségre 1291-en (29,8 százalék) szavaztak: ők úgy vélik, a fűnyírás időpontját és módját a kertészeti szakemberekre kellene bízni. Mindössze 151-en (3,49 százalék) támogatták azt az elképzelést, hogy egyáltalán ne végezzenek fűnyírást a városban.
Így alakult a szavazás végeredménye
- Rendszeres, ütemterv szerinti fűnyírás: 1635 szavazat (37,74%)
- Csak a járdák melletti kontúrok nyírása, a nagyobb zöldfelületek évente legfeljebb kétszeri kaszálása: 456 szavazat (10,53%)
- Kontúrnyírás, évente kétszeri kaszálás, a kiemelt közparkok – például a Zichy liget – kivételével: 799 szavazat (18,44%)
- A döntést a kertészeti szakemberekre bíznák: 1291 szavazat (29,8%)
- Ne legyen fűnyírás a városban: 151 szavazat (3,49%)
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a jövőbeni gyepgazdálkodás kialakításánál elsősorban ezt a lakossági véleménynyilvánítást veszik majd figyelembe.
Az elmúlt időszakban a Városgondnokság a lakossági jelzésekre reagálva – elsősorban a jelentős toklászveszély miatt – egyszer végignyírta a zöldterületeket a lehető legmagasabb vágási magassággal. Ezt követően, az aszályos időjárás miatt, a kiemelt parkok kivételével április vége óta csak a járdák mentén végeznek kontúrnyírást.
Az elmúlt években egyre nagyobb szerepet kaptak a klímavédelmi szempontok a városi zöldfelületek kezelésében. Tavaly több területet is szándékosan kaszálatlanul hagytak az aszály miatt, idén pedig Székesfehérvár csatlakozott Gajdos László élő környezetért felelős miniszter „vágatlan május” kezdeményezéséhez.
A magasra nőtt növényzet ugyanakkor számos lakossági észrevételt is eredményezett, különösen a kutyatartók részéről, akik a toklászok miatt jeleztek problémákat. Az önkormányzat ezért döntött úgy, hogy közvetlenül kikéri a fehérváriak véleményét, és a jövőben a többségi akaratot, valamint a kertészeti szakmai szempontokat egyaránt figyelembe véve alakítja a város gyepgazdálkodását.