Szakértői becslések szerint a hazai közép- és nagyvállalatok éves nyereségének akár néhány százaléka is eléghet a július-augusztusi időszakban. A veszteséget azonban nem maguk a nyári leállások okozzák, hanem egy új jelenség: a hibrid munkavégzés és a tisztázatlan helyettesítések találkozásából született információs káosz. Amikor a kulcsemberek egyszerre tűnnek el, a döntési láncok megszakadnak, a működési bizonytalanság pedig milliókba kerülő csúszásokhoz és kényszerű, helytelen döntésekhez vezet. A szakértő szerint a hagyományos e-mailes kommunikáció mára alkalmatlanná vált a válságos nyári hetek menedzselésére.
Bár a legtöbb vállalat felkészül a nyári szabadságolásokra, a munkafolyamatok a gyakorlatban mégis drasztikusan lelassulnak. Iparági tapasztalatok szerint egy-egy szerződéskötés, beszerzési jóváhagyás vagy ügyfélpanasz kezelése ilyenkor a szokásos idő többszörösét veszi igénybe. Ennek az intézményesített időhúzásnak az ára pedig kötbérekben, elvesztett tenderekben és lemorzsolódó partnerekben mérhető – ez az úgynevezett láthatatlan nyári adó.
A problémát a home office és a hibrid munkavégzés általánossá válása tette kritikussá. Míg a hagyományos irodai jelenlét idején fizikailag is látható volt, ha egy kolléga asztala napokig üres, ma a digitális térben sokszor átláthatatlan, éppen ki dolgozik egyáltalán.
„A vállalatok jelentős része nyáron gyakorlatilag vakrepülésben van. A kollégák sokszor napokig küldözgetik az e-maileket és várják a válaszokat olyan vezetőktől, akikről nem is tudják, hogy épp nyaralnak, a helyettesítési lánc pedig gyakran nincs egyértelműen és mindenki számára hozzáférhetően rögzítve” – mutat rá a probléma gyökerére Czinger Erik, a céges, belső okoskommunikációs hálózatokat is üzemeltető Munipolis hazai vezetője.
A szakember szerint a legnagyobb pénzügyi kockázatot azok a kulcspozícióban lévő munkatársak jelentik, akiknek a hiányában megáll az élet a cégben, de a távollétük és a helyettesítő személye nincs megfelelően kommunikálva a szervezet felé.
Amikor jelentkezik egy azonnali döntést igénylő probléma, az általános belső levelezőlisták és a chatcsoportok csődöt mondanak. A szabadságon lévők nem olvassák a leveleiket (vagy ha igen, az a kiégéshez vezető egyenes út), a bent lévők pedig nem tudják, kinek van joga dönteni az adott kérdésben.
„Az a vállalat, amelyik 2026-ban még mindig a levelezőprogram terjesztési listájára támaszkodik a kritikus időszakokban, garantáltan pénzt veszít az operációs csúszásokon. A mai elvárás az lenne, hogy a belső kommunikációs hálózaton keresztül egyetlen gombnyomással, push üzenetben vagy SMS-ben lehessen értesíteni a releváns csapatokat arról, hogy az adott héten pontosan kihez kell fordulni a jóváhagyásokért, elkerülve a felesleges köröket és a belső feszültségeket” – hangsúlyozta Czinger Erik.
A szakértő arra is felhívja a figyelmet: a nyári működési bizonytalanság miatt a bent maradó, a gazdátlan feladatok súlya alatt összeroppanó „irodai túlélők” frusztrációja őszre akár fluktuációs hullámot is elindíthat, ami tovább növeli a cég veszteségeit. A megoldás nem a szabadságok korlátozása, hanem a stabil és kontrollált belső kommunikáció – amire épp akkor van a legnagyobb igény, amikor a cég fele épp szabadságát tölti.