Ritka égi jelenségben gyönyörködhetünk augusztus 12-én, szerdán este: Székesfehérvárról is megfigyelhető lesz a részleges napfogyatkozás. A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ erre az alkalomra megnyitja Fürdő sori központjának negyedik emeleti teraszát, ahol 19.00 és 22.00 óra között közösen követhetik az érdeklődők a különleges látványt. A program ingyenes.
A szerda esti napfogyatkozás különlegességét az adja, hogy a jelenség naplemente idején lesz megfigyelhető. A Hold a lemenő Nap elé kerül, és Magyarországról nézve annak jelentős részét eltakarja. Ahogy a Nap egyre közelebb kerül a látóhatárhoz, fénye a vastagabb légrétegen áthaladva narancsos, majd vöröses árnyalatúvá válhat, így különösen látványos égi jelenségre számíthatunk.
Teraszról figyelhetjük a napfogyatkozást
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ augusztus 12-én 19.00 és 22.00 óra között közös napfogyatkozás-nézést szervez a Fürdő sori központ negyedik emeleti teraszán.
A szervezők azt kérik az érkezőktől, hogy aki teheti, vigyen magával piknikkosarat, valamint a Nap biztonságos megfigyelésére alkalmas eszközt, például napfogyatkozás-néző szemüveget vagy megfelelő szolár fóliát. A helyszínen korlátozott számban napfogyatkozás-néző szemüveget is tudnak biztosítani.
A Napba közvetlenül, megfelelő védőeszköz nélkül a részleges napfogyatkozás alatt sem szabad belenézni.
A látóhatár közelében lesz igazán különleges
A jelenség leglátványosabb szakasza a horizont közelében zajlik majd, ezért a megfigyeléshez olyan helyszín ideális, ahonnan akadálytalan kilátás nyílik nyugat felé. Erre alkalmasak lehetnek a szabad kilátású magasabb pontok vagy a fáktól és épületektől mentes sík területek – Székesfehérváron pedig az SZKKK negyedik emeleti terasza kínál lehetőséget a közös megfigyelésre.
Érdemes a naplemente előtt jóval megérkezni, hogy senki ne maradjon le a ritka látványról.
Magyarországról legutóbb 2003. május 31-én lehetett hasonlóan horizontközeli, fogyatkozó Napot látni, akkor napkeltekor. A mostanihoz hasonló, napsarlós napnyugta legközelebb 2039. június 21-én várható.
Az augusztus 12-i székesfehérvári program minden érdeklődő számára ingyenesen látogatható.