Ma Ábrahám névnap van.
2026. 08. 16., vasárnap
Székesfehérvár most: 31°C, tiszta égbolt

Szent István országfelajánlására emlékeztek – megkezdődtek a Királyi Napok

Hagyományos fogadalmi ünneppel emlékeztek meg Székesfehérváron Szent István király országfelajánlásáról. A Magyar Szent Család ereklyéit körmenetben vitték a Püspöki Palotától a Székesegyházba, ahol Spányi Antal megyés püspök mutatott be ünnepi szentmisét. A szertartást követően a résztvevők a Nemzeti Emlékhelyhez vonultak, ahol Szent István és Szent Imre sírjánál folytatódott a megemlékezés. Az esemény egyben a Székesfehérvári Királyi Napok kezdetét is jelentette.

A fogadalmi ünnep pénteken a Püspöki Palotánál kezdődött. Innen indult el a körmenet a Magyar Szent Család, vagyis Szent István király, Szent Imre herceg és Boldog Gizella ereklyéivel a Székesegyházba.

Az ünnepi szentmisét Spányi Antal megyés püspök mutatta be. Szentbeszédében arról szólt, hogy az ember életében több út közül választhat, ám az válik valóban a javára, amely földi életét Istenhez igazítja. Felidézte Szent István életét és keresztény hitét is, hangsúlyozva, hogy az államalapító király az egyház tanítását követve adott törvényt népének és mutatott példát az országnak.

A püspök beszédében arra a történelmi hagyományra is emlékeztetett, amely szerint az idős Szent István, örökös nélkül maradva, élete végén Magyarországot és a Szent Koronát Szűz Mária oltalmába ajánlotta. A székesfehérvári augusztus 14-i fogadalmi ünnep évről évre ennek az országfelajánlásnak állít emléket.

A Nemzeti Emlékhelyen folytatódott az ünnepség

A szentmise után az ereklyéket újabb körmenet kísérte a Nemzeti Emlékhelyre, Szent István király és Szent Imre herceg sírjához. Az egykori koronázóbazilika területén a Himnusz közös eléneklését követően dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott ünnepi beszédet.

A városvezető arról beszélt, hogy az ünnep lehetőséget ad a fehérváriaknak arra, hogy büszkeséggel forduljanak városuk történelme felé, tisztelegjenek az elődök teljesítménye előtt, és megbecsüljék mindazokat az egyszerű embereket is, akik munkájukkal évszázadokon keresztül hozzájárultak Székesfehérvár fejlődéséhez.

A polgármester kiemelte: a nap azért is különleges, mert ezzel kezdetét veszi a város nagyszabású összművészeti és kulturális rendezvénysorozata, a Székesfehérvári Királyi Napok. Mint fogalmazott, a programsorozat egyszerre szól a történelmi örökség iránti büszkeségről és arról, hogy a mai Székesfehérvár szerethető, fejlődő, közös otthona az itt élőknek.

Dr. Cser-Palkovics András szerint különös jelentőséget ad az idei rendezvénysorozat kezdetének, hogy az éppen a fogadalmi ünnepre esik. Beszédében a közös értékek fontosságát is hangsúlyozta, amelyek a különbségek helyett összekötik az embereket. Köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek az ünnepségen és közösen indították útjára az idei Királyi Napokat.

Megújították Magyarország felajánlását

A megemlékezés Szent Imre sírjánál folytatódott, ahol Spányi Antal megyés püspök megújította Magyarország felajánlását Szűz Máriának, követve Szent István király 1038-ban tett felajánlását.

Az imádság után koszorúkat helyeztek el Szent Imre és Szent István sírjánál. A fogadalmi ünnepség a „Boldogasszony Anyánk” közös eléneklésével zárult, majd a résztvevők körmenetben kísérték vissza a Magyar Szent Család ereklyéit a Püspöki Palotába.

(Fotó: ÖKK / Bácskai Gergely)

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.