Van az a pillanat, amikor az ember megáll egy szobor előtt, felnéz, és azt mondja: „Te jó ég, ez tényleg ekkora volt?” Velünk pontosan ez történt Osztapenko kapitánynál. A Fehérvári Hírek szerkesztőségének két tagja nemrég a budapesti Memento Parkban járt, ahol néhány óra alatt nemcsak a szocializmus monumentális köztéri szobrai között sétáltunk végig, hanem belenéztünk az egykori állambiztonság világába, retró emlékeket vásároltunk és a nap végén még egy működő Trabantba is beültünk.
A Memento Park jóval több annál, mint amire a „szoborpark” szó alapján elsőre gondolnánk. Ez a komplexum Szoborpark Múzeumból, Barakk Moziból, fotókiállításból, a Sztálin Dísztribünből és a Raktártárlatból áll. Saját meghatározása szerint Közép-Európa első olyan tematikus létesítménye, amely egy diktatúrának és annak bukásának állít emléket.
A parkban 41 szobor és emlékmű sorakozik: Lenin, Marx és Engels, Kun Béla és Osztapenko kapitány mellett itt látható többek között a Magyar–szovjet barátság emlékműve, a Felszabadulás különböző allegorikus alkotásai, munkásmozgalmi személyiségek és a Vörös Hadsereg katonáinak emlékei is. A gyűjtemény azonban tudatosan nem egyszerű szoborkatalógus: a park célja annak a politikai rendszernek és propagandagépezetnek a bemutatása, melyben ezek az alkotások megszülettek és Budapest köztereire kerültek.

Osztapenko tényleg hatalmas
Az ember fényképen látja ezeket az alkotásokat, tudja, hogy nagyok – de egészen más érzés közvetlenül mellettük állni. Különösen Osztapenko kapitány szobra lepett meg bennünket. Gyerekkori emlékeinkből természetesen megvolt a név és az alak, de arra már egyikünk sem emlékezett, hogy a figura ennyire monumentális.
Osztapenko egykor Budapest délnyugati határában, az M1-M7 autópályák bevezető
szakaszánál állt. Olyannyira hozzátartozott a helyhez, hogy az egész környéket és még a buszmegállót is egyszerűen „Osztapenkónak” nevezte a köznyelv. Innen származott a korabeli pesti mondás is: „majd, ha Osztapenko lépést vált” – vagyis majd valamikor, ami valószínűleg soha nem következik be.

Nem ő az egyetlen ismerős alak. A park bejáratánál álló Pátzay Pál Lenin-szobra eredetileg a Felvonulási téren, a mai Ötvenhatosok terén állt. Marx és Engels Segesdi György gránitból készült szoborpárosa a Jászai Mari téren, az akkori pártközpont főbejáratánál fogadta az arra járókat. A parkban látható Kun Béla-emlékmű pedig eredetileg a Vérmezőn állt.
Ezeket ma egymás mellett látni egészen különös élményt jelent. Ami egykor a hétköznapi városkép része volt, az itt már történelmi tárgy. Nem kell hozzá különösebben nosztalgikusnak lenni: egyszerűen érdekes felismerni egy-egy alakot és közben végiggondolni, hány ezren mentek el mellettük nap mint nap évtizedekkel ezelőtt.

Sokkal több történetet kaptunk, mint amennyit egy tábláról el lehetne olvasni
A parkban egy rendkívül kedves, közvetlen, nagytudású hölgy, az ott dolgozó Holp Judit vezetett végig bennünket. Az ő közreműködése nagyon sokat hozzátett a látogatáshoz, mert nem pusztán neveket és évszámokat mondott, hanem történeteket is mesélt. Holp Judit egyébként a Memento Park munkájában régóta részt vesz, neve a park múzeumpedagógiai kiadványának közreműködői között is szerepel.
Elmondta, hogy a Memento Park ma már egész évben igyekszik programokkal megtölteni ezt a különleges helyszínt. Vannak tematikus vezetések, családi és diákprogramok, kvízek, kincskereső játékok, Trabantos feladatok és különböző rendezvények is. Iskolai csoportoknak külön történelmi és múzeumpedagógiai foglalkozásokat kínálnak.

Szerveznek ehelyütt borhoz kapcsolódó különleges programokat, sétákat is. Erre most különösen felfigyeltünk, hiszen éppen néhány nappal ezelőtt írtunk arról, hogy az idei Retró Nap előestéjén borkóstolós „retró borzongás” lesz a parkban, amely a szocializmus időszakának különleges bűnügyeit is felidézi. (Ha valaki nem olvasta még a cikket, itt a link: https://fehervarihirek.hu/2-retro-nap-a-memento-parkban/ ) A Fehérvári Hírekben korábban bemutatott program augusztus 29-én várja az érdeklődőket.
És ha már Retró Nap: a parkban valóban nem ritkaság, hogy a történelem mellé jó adag könnyedebb múltidézés is társul. Az augusztus 30-i programban például retró garázsvásár, szocialista autók találkozója, gyerekvetélkedő, bakelites zenei múltidézés és egykori reklámfilmek vetítése is szerepel.

Egy mozi, amitől hirtelen kevésbé lesz vidám a retró
A Memento Park egyik legerősebb része számunkra a Barakk Mozi volt. Itt egészen más arcát mutatja a korszak.
A Belügyminisztériumnak 1958 és 1988 között saját filmstúdiója működött, ahol több száz oktató-, kis- és játékfilm készült az állambiztonsági szervek munkatársainak képzésére. Ezekből Papp Gábor Zsigmond filmrendező 2004-ben állított össze egy montázsfilmet. A vetítés bemutatja többek között a lehallgatókészülékek elrejtésének módszereit, a titkos házkutatást, az ügynökök beszervezését és a hálózat működtetését.
És itt a „retró” szó hirtelen teljesen más értelmet kap.
Ma már szinte filmszerűnek tűnik nézni, hogyan tanították ki az embereket arra, miként kell úgy átkutatni egy lakást, hogy annak lakója lehetőleg ne vegye észre, hogyan lehet valakit megfigyelni, vagy miként próbáltak rávenni embereket az együttműködésre. Csakhogy ezek nem fikciós kémfilmek voltak, hanem oktatóanyagok.
A köznyelv által sokszor egyszerűen „3/3-as ügynökökként” emlegetett hálózat világa itt hirtelen nagyon közel kerül. A képsorok talán éppen azért hatnak ennyire, mert a szereplők teljes természetességgel mutatják be mindazt, ami ma nézve hátborzongató: a megfigyelést, a titkos behatolást, a lehallgatást és az emberek beszervezését.

A végén előkerült a Trabant
A Memento Parkban természetesen Trabant is van. Nem pusztán kiállítási tárgyként: a park külön Trabant-élményprogramokat is kínál. Lehet rövid „pöfögésre” indulni, Trabantot tolni, különféle játékos feladatokat teljesíteni, sőt megfelelő jogosítvánnyal tesztvezetésre is van lehetőség.

Nekünk pedig a nap végére jutott egy olyan meglepetés, amit biztosan nem fogunk egyhamar elfelejteni.
Holp Judit elővette saját, működő Trabantját, beültetett bennünket és mentünk vele egy kört.
Berregés, kétütemű motor, az összetéveszthetetlen Trabant-hang – és az egész jelenet valahogy tökéletes lezárása lett a napnak. Judit pedig hihetetlenül kedvesen, természetesen mesélt tovább közben is. Az ember ilyenkor érzi igazán, hogy egy jó idegenvezetés mennyivel több annál, mint amikor valaki elmondja, mi van az előtted álló szobor talapzatára írva.

Hűtőmágnes nélkül természetesen nem jöhettünk haza
Ha már időutazás, az ajándékboltba is benéztünk. Volt itt bőven retró és történelmi emléktárgyakból. Láttunk eredeti szovjet jelvényeket és érmeket, régi képeslapokat, politikai plakátok reprodukcióit, bögréket és más múltidéző tárgyakat.
Mi természetesen retró hűtőmágnessel távoztunk – mindenhonnan hűtőmágnest viszünk haza emlékbe.
Nem poros történelemkönyv
Talán ez volt a Memento Park legnagyobb meglepetése: hogy egyáltalán nem olyan hely, ahol az ember néhány szobrot megnéz, aztán húsz perc múlva továbbáll.

Lehet rajta mosolyogni, lehet rácsodálkozni arra, hogy mekkora volt Osztapenko, lehet felidézni a Trabant hangját vagy felismerni egy régi tárgyat. Közben azonban ott van mögötte egy olyan korszak is, melynek kevésbé kedves részleteit a Barakk Mozi néhány perc alatt kijózanító közelségbe hozza.
A park pedig láthatóan nem akar megrekedni egy szabadtéri szoborgyűjtemény szerepében. Családi és iskolai foglalkozásokkal, tematikus vezetéssel, játékokkal, retró rendezvényekkel, autós programokkal és időről időre zenés eseményekkel igyekeznek újra és újra életet vinni a helyszínre. A most következő Retró Nap programja például önmagában jól mutatja, milyen sokféleképpen lehet közelíteni ugyanahhoz a korszakhoz.

Mi pedig úgy indultunk haza, hogy egy biztos: Osztapenko sokkal nagyobb, mint amekkorára emlékeztünk, a Trabant hangját lehetetlen összetéveszteni bármivel – és a Memento Parkra érdemes jóval több időt szánni, mint amennyit elsőre gondolnánk.

Figyelem!
A Parkban az 1956-os forradalom 70. évfordulója alkalmából szeptembertől tematikus tárlatvezetésekkel várják a bejelentkező diák- és felnőtt csoportokat. Aki
a látogatást / megemlékezést október 23-ához közel szeretné tartani,
jelentkezzen be minél előbb az info@mementopark.hu oldalon, mert a kerek
évforduló miatt nagyobb érdeklődésre számítanak!
Ha valaki önállóan szeretné felfedezni az 1956-os eseményekhez kapcsolódó szobrokat, alkotásokat a Memento Parkban, ezen a linken talál hozzá leírást:
https://fb.me/e/dCRXzVoqx
