Ma All Souls névnap van.
2026. 11. 02., hétfő
Székesfehérvár most: 9°C, borús égbolt

Ösztöndíjjal segítik a tehetséges fehérvári diákokat – már lehet jelentkezni a 2027-es támogatásokra

Újra pályázhatnak a székesfehérvári fiatalok a Tóth István és Tóth Terézia Ösztöndíj Közalapítvány támogatásaira. A város önkormányzatának segítségével működő alapítvány többféle ösztöndíjjal igyekszik támogatni a diákok tanulmányait, tehetségük kibontakoztatását és pályaválasztását. A középiskolások számára 2027. január 15., a felsőoktatásban tanulóknak pedig március 23. a jelentkezési határidő.

A jó tanulmányi eredmény sokszor komoly kitartást és munkát igényel, a továbbtanulással járó kiadások azonban nem minden család számára könnyen vállalhatók. A Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata által létrehozott és támogatott Tóth István és Tóth Terézia Ösztöndíj Közalapítvány ezért 2027-ben is segítséget kíván nyújtani azoknak a tehetséges, szociálisan rászoruló fiataloknak, akik tanulmányi eredményükkel megfelelnek a pályázati feltételeknek.

A középiskolásoknak január közepéig kell jelentkezniük

Az általános tanulmányi ösztöndíjra a 9–13. évfolyamon tanuló középiskolások pályázhatnak. A támogatás elnyeréséhez legalább 4,5-es tanulmányi átlag szükséges, a kilencedikesek esetében pedig a nyolcadik osztály év végi eredményét veszik figyelembe. A jelentkezés feltétele a szociális rászorultság is.

A pályázatokat 2027. január 15-ig lehet benyújtani a kitöltött és aláírt adatlappal, valamint a szükséges mellékletekkel együtt. A közalapítvány a döntésről legkésőbb március 16-ig értesíti a köznevelési intézményeket.

Az egyetemisták és főiskolások is kaphatnak támogatást

A felsőoktatásban tanulók számára szintén meghirdették az ösztöndíjat. Esetükben a 2026-os őszi félév tanulmányi eredménye számít, és évfolyamtól függetlenül legalább 4,2-es átlagot kell elérniük.

A hallgatók 2027. március 23-ig adhatják be jelentkezésüket a megfelelően kitöltött, aláírt adatlap és az előírt mellékletek csatolásával. A pályázatokat május 7-ig bírálják el.

Az eltérő képességű tanulók fejlődését is segítik

A közalapítvány külön ösztöndíjjal támogatja a Székesfehérváron működő készségfejlesztő iskola, valamint az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények és tagintézményeik tanulóit. A támogatásra a hatodik vagy annál magasabb évfolyamon tanulók javára az intézmények nyújthatnak be pályázatot.

Ennél az ösztöndíjnál nem a hagyományos tanulmányi átlag a meghatározó. A döntés során a szociális rászorultságot és azt veszik figyelembe, hogy a diák saját képességeihez mérten milyen teljesítményt nyújt.

A pályaválasztáshoz és az innovatív ötletekhez is járhat segítség

A támogatási lehetőségek között a pályaorientáció is szerepel. A hetedik és tizedik évfolyamos diákok számára számítógéppel támogatott, személyre szabott egyéni pályatanácsadást biztosíthatnak. Az ehhez kapcsolódó ösztöndíj meghívásos pályázat keretében azokat az állami fenntartású és nem állami intézményeket célozza, amelyek rendelkeznek a tanácsadáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételekkel. A szolgáltatást a tanulók saját intézményükben vagy a Székesfehérvári Szakképzési Centrumban vehetik igénybe.

A kreatív, újító ötletekkel rendelkező középiskolások számára is nyílik lehetőség támogatásra. A közalapítvány azoknak a székesfehérvári lakóhellyel rendelkező diákoknak kíván segítséget nyújtani, akik a 2026/2027-es tanévre meghirdetett Országos Tudományos és Innovációs Olimpia második fordulójába jutnak. A támogatás célja, hogy a fiatalok projektterveik megvalósításához az olimpia szervezői által biztosított lehetőségeken felül további forráshoz jussanak, miközben kreativitásukat és munkavállalói kompetenciáikat is fejleszthetik.

Hol és hogyan lehet benyújtani a pályázatokat?

A jelentkezési dokumentumokat postai úton a Tóth István és Tóth Terézia Ösztöndíj Közalapítvány részére, a 8000 Székesfehérvár, Városház tér 1. címre lehet elküldeni. A küldemények Baracsiné Tujner Éva kuratóriumi titkár részére is feladhatók a Székesfehérvár, Budai út 45. címre.

A pályázati adatlapok személyesen, zárt borítékban is leadhatók a Polgármesteri Hivatal portáján.

A részletes pályázati feltételek és a jelentkezéshez szükséges dokumentumok ezen a linken érhetők el.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.