Újabb történelmi kalandozásra várja az érdeklődőket Váczi Márk, a Magyar Városkutató Intézet munkatársa. Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért most induló előadássorozatának első alkalmával a Batthyányak és az Andrássyak életéről tanulhatnak a hallgatók november 11-én, szerdán 16.30 órától a Fehérvári Civil Központban.
A Magyar Városkutató Intézet munkatársa immár sok éve tart tematikus előadásokat Székesfehérvár építészetéről, ipartörténetéről, a város és a megye híres szülötteiről. Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért felkérésére, újonnan induló előadássorozatuk meghívott előadója is Váczi Márk, a Foteltúra videósorozat jól ismert „túravezetője” lesz. A két főúri család Polgárdin – A Batthyányak és az Andrássyak világa című informatív és interaktív előadásán két olyan család rokoni-baráti kapcsolataiba enged betekintést, amelyek története legalább 800 évre nyúlik vissza, bár magukat jóval korábbi időkből eredeztetik. Mindkét család tagjai jelentős szerepet játszottak a magyar történelemben, ráadásul két miniszterelnököt is adtak az országnak, gróf Batthyány Lajost és gróf Andrássy Gyulát. Váczi Márk előadását november 11-én, szerdán 16.30 órától hallhatják az érdeklődők a Fehérvári Civil Központban. A programon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni és a részletekről érdeklődni a vaczimark26@gmail.com címen lehet.